Kedves Lujza!

Kedves Lujza! Van egy vizualizációs gyakorlat, amit a gyerekek nagyon szeretnek. És néha felnőtteknél is bevetem. Nincs most annyi leütés, hogy az egészet leírjam, csak a lényeget. Valahol a természetben mezítláb sétálgatunk egy ösvényen, aminek a végén egy finoman megmunkált kapu áll. Ha olyanom van, a mintáját is megnézzük közelebbről. A kapu túloldalán, odaát egy állat várakozik. Ez az állat segíteni szeretne az éppen aktuális dologban, szóval bármi legyen is, nem bánt. Meg szabad simogatni, csak rád figyel, hozzád jött és ezentúl bármikor meg lehet látogatni. Ha sikerült felvenni vele a kapcsolatot, időztünk vele egy kicsit, majd visszatérünk oda, ahonnan elindultunk. És akkor beszélgetünk kicsit. Arról, hogy vajon miért épp az az állat jelent meg. Arról, hogy milyen tulajdonságai vannak, amik meghatározzák a lényét. Ha például egy béka volt a kapun túl, neked mi volna az első, ami eszedbe jut, Lujza? Nekem az, hogy kétéltű. Előbb vízben lélegzik, majd a levegőn. Kíváncsi len...

Kedves Lujza! Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány, akinek elváltak a szülei. Hajj, de sok mese kezdődik így, Lujza. De hát nincs mit tenni, a legjobb családban is előfordul, hogy anya és apa nem akarnak már együtt élni, vagy sosenem is akartak. Azért ventillálok neked megint ebben a témában, mert most is három gyerekkel beszélgetek erről. Akármilyen szépen válnak is el, a gyerek ezt nagy valószínűséggel nem akarta. Ha azt hiszed, ezt a mesét folytatom, hát hamar ébredj fel, mert a legtöbb mese úgy megy, hogy nem szépen váltak el. Ez is előfordul még a legeslegjobb(nak tűnő) családban is. Mert hát oka van annak, hogy elváltak, na! És aztán jön még az, hogy vagyonmegosztás, gyerekfelügyelet és hasonló hangsúlyos ügyek. Ebből lesz a boszorkányos és sárkányos mese igazából. Felnőtteknek sem egyszerű, hát még a gyereknek. Akkor most ki volt a hibás? Apa, anya, vagy lehet, hogy ő? Nem biztos, hogy oda teszi a lojalitását, ahová szeretné, sokszor az van, hogy arra húz, ...

Kedves Lujza!   Sokat dumálok a felnőtté válásról, de mi van akkor, ha a gyerek kezd felnőni? Nem én, hanem az emberfialánya. Azt milyen érzés látni? Úgy igazságos velük, ha most azt állítom, hogy jó. Jó is. Khm… Nem mondok teljesen igazat. Mert ugye ott van az az aggódás dolog. Annyi veszély leselkedik, amit nem tudok figyelmen kívül hagyni, nem beszélve arról az aggódásról, hogy jól kezelem-e, ami most történik. Azon nagyon sok minden múlik. Egyszer be fog rúgni, egyszer összetörik a szívét, egyszer-többször meg fogja kísérteni egy-egy helyzet, amiben nem jól dönt majd. Ezt nem tudom megakadályozni, mert nem menthetem meg az életétől a sorsától. Azt tudom tenni, hogy itt vagyok. Felkészítem, kísérem és biztosítom róla, hogy bármi van, fordulhat hozzám. Elérem, hogy én legyek az első, aki eszébe jut, ha éjszaka bajba kerül, és fel merjen hívni. Mutatok neki határokat, amihez igazodni tud, ha át is lépi őket időnként. Például úgy, hogy megiszom vele egy-egy koktélt. Nem j...

Kedves Lujza! A múltkori levelemre válaszolva azt kérdezted, ha eltűnik egy tartóoszlop, vagy akár kettő, akkor vajon végleg eltűnik-e az a biztonságérzet. Igen is, meg nem is. Vannak családtagok, nevelő- vagy örökbefogadó szülők, akik megpróbálják kipótolni az oszlopokat. Ezt úgy képzelem, hogy valahogy ferdén odaszögellve megtartják a gerendát. Még az is lehet, hogy erősebben, szebben tartják. Többet nem tehetnek, mint hogy maradnak, amíg a gerenda önálló életet nem kezd élni. De soha nem fognak tudni a tartóoszlopok helyére beállni, mert azokat pont oda tervezték, nincs még két ugyanolyan darab, amivel helyettesíteni lehet őket. Szóval igen, a szülő(k) eltűnésével az a biztonság örökre eltűnik. És valahogy mégse. A gyerek anyából és apából lett, akkor is ott vannak benne, ha elköltöztek Új-Zélandra, vagy már nincsenek. Ha becsukod a szemet, és elképeled, hogy a jobb vállad mögött ott áll apukád, a bal vállad mögött pedig anyukád, akkor megérezheted, mire gondolok. Közhelyes mo...

Kedves Lujza! Vannak olyan kliensek, akiknek történetén azért összeugrik a gyomrom. Mikor kiderül, hogy egy nőt molesztált a mostohaapja, sőt a második is, na, az ilyesmibe nem szívesen gondol bele az ember. Abba sem, hogy egy kiskorú az első szexuális élményébe nem egyezett bele. Többen vannak, mint azt elképzeled. Az a jobbik eset, ha mindezek ellenére kitanul, lesz munkája, sőt párkapcsolatai és családja is. Bizony, előfordul, hogy az ilyen traumákat valahogy sikerül feloldani, és a teljesértékű élet megvalósul. Az ember a végletekig képes alkalmazkodni. Van, hogy teljesen eltemetik a történteket és mondjuk akkor kerül elő az emlék, amikor valamilyen helyzet indokolatlanul erős reakciót vált ki, vagy a párkapcsolat terén nagy az elakadás, ezért kérnek segítséget. Azt kérdezed, hol volt az anyja? Első hallásra én is ezt kérdezem, meg azt, hogy amikor elmondta, miért nem hitt neki. Közelebbről megnézve, az anya is eltorzult kapcsolatban élte nem felnőtt, inkább kiszolgáltatott...

Kedves Lujza! Persze, hogy nem tudod kialudni magad, ha a lányod még veletek alszik. Mennyi idős, most lesz ötödikes? A férjedet nem zavarja, nem érzi úgy, hogy kiszorult az életedből? Vagy ő a tiédből? Sokszor mesélted, milyen jó vele beszélgetni éjszakába nyúlóan, ilyen olyan megszakításokkal 😉 Azért majd ha beszélünk, meséld el, hogy oldjátok meg az együttléteket. Felfedezitek a ház egyéb helységeit? Mondjuk ez sem rossz ötlet :D     Tudod a lányodnak sem annyira jó ez, még ha elsőre könnyűnek tűnik is. Óhatatlanul belefolyik olyan beszélgetésekbe, helyzetekbe, ami nem neki való. Ha jól emlékszem, van tévé a hálószobátokban, még ha alszik is, a hangok, szavak eljutnak hozzá. Tudom, okos kislány, de a lelke még egy gyermeké. Az neki is fontos, hogy érezze a határait, tudjon és szeressen egyedül lenni, bekuckózni, unatkozni, csendben és nyugalomban gondolkozni, hogy a kis életének minden szakaszában biztonsággal helyt tudjon állni. Bocs, ha túl messzire mentem, ez a t...

Kedves Lujza! Egy kislány ma azt mesélte, hogy szörnyek vannak az ágya alatt. Ne nevess, ez halál komoly! Először is, honnan lehetek biztos benne, hogy ő nem lát valamit, amit mások nem? Na de hagyjuk is ezt, mert nem ez a lényeg. Mindegy, hogy lát vagy nem lát, a lényeg az, hogy fél. És ezt az érzelmet komolyan kell vennem. Felnőttek is látnak „szörnyeket” az ágyuk alatt (fölött, mellett, benne). Az én nézőpontomból nem látszik, de ha meg akarom őt érteni, akkor nem hunyhatok szemet afelett, hogy ő valamit érez, amit én nem. Nem vagyok a cipőjében, nem tudhatom, neki milyen. Mondok felnőtt példákat is. Szégyen este egy tányért is hagyni a mosogatóban. Kövér vagyok. Félek, ha dörög az ég, attól, hogy elhagy a párom, hogy halálos betegségem van, beszélni mások előtt, autóba ülni, elhagyni a házat, kutyáktól, macskáktól, gyíkoktól, klímaváltozástól, valamit megenni, istentől, bűntől, karácsonytól, hogy történik valami a gyerekemmel, hogy megszűnik a munkahelyem, a háborútól, hogy...

Kedves Lujzám! Ma jól besokalltam. Nincs vége a rohadt házimunkának. Azon kaptam magam, hogy haragszom a gyerekeimre, mert a zoknijukat hajtogatom. Gondolhatod, egy ekkora családban mennyi a zokni, még ha el is tűnik némelyik párja, akkor is marad pont elég. Aztán meg úgy éreztem, hogy ez nagyon méltatlan. Nem akarok senkire haragudni, mert zoknit hord. De közben azt is gondolom, hogy ez egy unalmas meló, és hogy tényleg arról szólna az anyaság, hogy csendben tűrve, fejet hajtva hajtogassak? Nem akarooooom. Arról nem is beszélve, hogy van még pár ilyen sohavégetnemérő unalmas házimunka.   Szerinted hány évesen tud egy gyerek zoknit hajtogatni? Kipróbáltam! A négyéves már tud, és még élvezi is. A nagyok nem élvezik, de ki mondta, hogy fintorogva nem lehet zoknit hajtogatni? Úgy döntöttem, engem inkább nem zavar :D És ma azt is lemértem, mennyi ideig tart öten kipakolni a mosogatógépet. Bakker, kevesebb, mint 2 perc. Hát Lujza, lett pár tervem, mit nem akarok ezentúl egyedül cs...