Kedves Lujza!

Kedves Lujza! Gondolkoztam, én asszem a félelmet megúszni nem lehet. Akárhogy csűröm, csavarom, életünk véges természeténél fogva a félelem benne van a pakliban. Harry Potter legnagyobb félelme maga a félelem volt, ha jól emlékszem. Jól is tette, hogy félt, mert volt mitől. A félelem nem hiábavaló hülyeség, azért van, hogy megóvjon, neadjisten életben tartson. Istenem, hányszor hallottam gyerekkoromban, hogy jajj, hát nem kell félni a kutyáktól! Jaaaaaa? Akkor már nem is félek. (Dehogynem féltem) Amikor kiskutyánk lett, elkezdtem érteni a reakcióit, amit más kutyákon is felismertem, ezért most már nagyon sok kutyával barátságban vagyok. Kifejezetten szeretem őket, már nagyon jó velük lenni. És vannak, akitől tartok vagy félek. Ha félek, nem megyek oda, nem vagyok én saját magam ellensége. A legtöbb gyerek fél a sötétben, de mire felnő, megtanulja, hogy ha nem lát, az nem egyenlő azzal, hogy veszély leselkedik rá. (Nem mindenki) Mi történik? Minél racionálisabban gondolkodik, anná...

Kedves Lujza! Egy kislány ma azt mesélte, hogy szörnyek vannak az ágya alatt. Ne nevess, ez halál komoly! Először is, honnan lehetek biztos benne, hogy ő nem lát valamit, amit mások nem? Na de hagyjuk is ezt, mert nem ez a lényeg. Mindegy, hogy lát vagy nem lát, a lényeg az, hogy fél. És ezt az érzelmet komolyan kell vennem. Felnőttek is látnak „szörnyeket” az ágyuk alatt (fölött, mellett, benne). Az én nézőpontomból nem látszik, de ha meg akarom őt érteni, akkor nem hunyhatok szemet afelett, hogy ő valamit érez, amit én nem. Nem vagyok a cipőjében, nem tudhatom, neki milyen. Mondok felnőtt példákat is. Szégyen este egy tányért is hagyni a mosogatóban. Kövér vagyok. Félek, ha dörög az ég, attól, hogy elhagy a párom, hogy halálos betegségem van, beszélni mások előtt, autóba ülni, elhagyni a házat, kutyáktól, macskáktól, gyíkoktól, klímaváltozástól, valamit megenni, istentől, bűntől, karácsonytól, hogy történik valami a gyerekemmel, hogy megszűnik a munkahelyem, a háborútól, hogy...