Kedves Lujza!

Kedves Lujza!   Én nem hiszek a megbocsájtásban. Lehet, egy kicsit elhamarkodtam ezt a mondatot és így ilyen formában ez nem igaz, megpróbálom kibontani. Előveszem egy múltkori levelem témáját. Amikor egy fiatal lányt megerőszakolnak, mégis hogyan rakhatjuk elé azt a mondatot, hogy bocsássa meg, legyen olyan kegyes. Szerintem ez ízléstelen. Ha valami teljes isteni szeretet lakozna a szívében, - és nem vitatom, hogy ez létezik, és egy maroknyi ember eljut idáig – akkor oké, de azért emberek is vagyunk, akiknek időnként akaratlanul is el kell viselni a szenvedést, ami sokáig fáj még utána is, és bárhányszor elé kerül az illető, aki okozta, feltépi a sebeket. A gyógyuláshoz muszáj valamennyire hozzányúlni az élményhez, megdolgozni azt. Kicsit rá kell nézni a bántalmazóra, látni, hogy a tettei milyen út következménye, hogyan lett ez az ember olyan, amilyen. Egy családtag esetében pedig külön kell választani a személyt és az ő tetteit. Nem lehet meg nem történté tenni, valahog...