Kedves Lujza!

Kedves Lujza! Meséltem neked, hogy néha nagyon egyszerűnek tűnő eszközöket használok. Gondoltam megosztom veled az egyiket, amit szerintem nagyjából minden helyzetre rá lehet húzni és amit haladók, de tényleg csak ők akár egyedül is tudnak alkalmazni. Ez egy négy lépcsős modell: szembenézés, elfogadás, felismerés és elengedés. Kifejtem egy példával. Tegyük fel Lujza, hogy a kezed ügyébe kerül egy pár évvel ezelőtti fotó, és beléd hasít a felismerés, hogy azóta bizony, hogy úgy mondjam, sokkal több helyet foglalsz el a tükörben, ha belenézel. Várj, Lujza, jobban esne, ha inkább magamról írnám? Hát jó, legyen, ez úgyis gyakran ismételt kérdés, de figyelmeztetlek, így több iróniával fogom kezelni az ügyet. Az első feladat tehát a szembenézés. Odaosonkodok a tükör elé, és megnézem, mekkora a baj. Előveszem az etalonfarmert és az etalonblúzt a szekrényből és felpróbálom őket. Már ha sikerül. Mindenesetre megállapítom a diagnózist, a lovaglóizomban ennyi, a konyhásnénis integetőizomb...