Kedves Lujza!

Lujza kedves! A stressz furcsa egy valami. Képzeld csak el, hogy bemész (nem) szeretett munkahelyedre és beviszel magaddal egy jókora tarantulát a tenyereden az ebédlőbe! Na, el tudod képzelni azt a csetepatét? :D A főnököd konkrétan elájul. Az egyébként határozott asszisztens pánikrohamot kap. Egy takarító elszalad lapátért, hogy le tudja csapni. A gyakornok odaugrik hozzád, mert meg akarja simogatni. Egy sokat látott anyuka felnevet, mert tudja, hogy ez nem a veszélyes fajta. Valaki, aki még nem fejezte be az ebédet, de nagyon éhes, elgondolkozik rajta, hogy ha már behoztad, biztosan nem bánt és falatozik tovább. A kollégád, aki tegnap lehordott, pedig pont arra gondol, eljött a leszámolás ideje. Ennél többen is ülhetnének az ebédlőben, még többféle reakcióval, de talán így is sikerült demonstrálnom, hogy a stressz nem a pókban van. Minél veszélyesebbnek gondolja az ember a helyzetet, annál erősebb lehet a stresszreakció. Szóval a gondolat indítja el a testi reakciót, majd az é...

Kedves Lujza! Örülök, hogy végre rászántad magad a mozgásra. A mi korunkban (bocsi) aztán pláne elengedhetetlen. Nem csak azért, hogy szép maradj, bár az sem elhanyagolható, hogy szeress tükörbe nézni. Vacak érzés, amikor nem jön föl a kedvenc nadrágod és úgy érzed magad, mint egy kötözött sonka. Jártam már úgy, hogy semmi nem jött össze. Nem történt tragédia, de ismered azokat a napokat, amikor rontasz a munkában, összeszólalkozol valakivel, kiömlik a kávé, meg ilyenek és jobb lett volna ágyban maradni, mert bármire gondolsz, mindenhol csak a bajt látod. És aztán elmentem sportolni. Semmi különös, csak felcaplattam a hegyre erőltetett menetben, aztán vissza. Nem emlékszem hogyan értem haza, mert közel meditatív állapotba kerültem, annyira kikapcsolt az agyam. És láss csodát, a világ megváltozott körülöttem. Ja, nem, a világ pont ugyanaz volt, csak én láttam kevésbé szörnyűnek. Nem történt más, csak a mozgás során kifutottak belőlem a stresszhormonok is. Pont úgy, mint amikor az ...

Kedves Lujza! Szerintem a maximalizmus és az igényesség között csak a stressz a különbség. Van olyan egyáltalán, hogy maximum? Van olyan, aminél ebből vagy abból a szempontból nincsen jobb? A tökéletesség nem igazán emberi minőség, abban a pillanatban lesz kudarcra ítélve a vállalkozásod, amint elhatározod. Nem kell csodálkozni, kicsi korunktól kezdve tudjuk, hogy mikor hibázunk. Mert szólnak érte a szüleink, testvérek, kortársak, tanárok. Ez alapvetően rendben van, mert a fejlődés mindenki érdeke. A baj ott kezdődik, amikor a hiba életbevágó fontosságúra növekszik, fontosabbá válik, mint az, ami jól megy és ami más, és mindenféle szükségleteket beáldozunk, csak hogy megfeleljünk egy közös mércének vagy képnek, amit időnként képtelenség, vagy teljesen felesleges elérni. A hiba hozzánk tartozik és a fejlődés alapja. Mindenkiben él egy kritikus, szüleink, tanáraink magyar hangja. Erre szükség van, de arra a kritikusra is, aki önmagát is képes felülbírálni, amikor egy egészséges hat...