Hogy ki az a Lujza?

Kedves Lujza!

Egy kislány ma azt mesélte, hogy szörnyek vannak az ágya alatt. Ne nevess, ez halál komoly!

Először is, honnan lehetek biztos benne, hogy ő nem lát valamit, amit mások nem? Na de hagyjuk is ezt, mert nem ez a lényeg. Mindegy, hogy lát vagy nem lát, a lényeg az, hogy fél. És ezt az érzelmet komolyan kell vennem.

Felnőttek is látnak „szörnyeket” az ágyuk alatt (fölött, mellett, benne). Az én nézőpontomból nem látszik, de ha meg akarom őt érteni, akkor nem hunyhatok szemet afelett, hogy ő valamit érez, amit én nem. Nem vagyok a cipőjében, nem tudhatom, neki milyen. Mondok felnőtt példákat is.

Szégyen este egy tányért is hagyni a mosogatóban. Kövér vagyok. Félek, ha dörög az ég, attól, hogy elhagy a párom, hogy halálos betegségem van, beszélni mások előtt, autóba ülni, elhagyni a házat, kutyáktól, macskáktól, gyíkoktól, klímaváltozástól, valamit megenni, istentől, bűntől, karácsonytól, hogy történik valami a gyerekemmel, hogy megszűnik a munkahelyem, a háborútól, hogy megfulladok, magasságtól, idegen nyelven beszélni, hogy elviszik a házat a fejem fölül, hogy a gyerekemből nem lesz semmi, mindentől, bármitől.

Te az egyiktől, én a másiktól, valaki pedig az összes többitől.

Te az egyiken mosolyogsz, én a másikon, valaki mindegyiken.

Jogos ez? (Költői kérdés)

Inkább úgy mondom, mindenkinek joga attól félni, amitől fél, az alapján, amit megélt, látott, ami ide vezetett.

Ezen agyaltam ma kedves Lujza. És te min?

Jó hétvégét!

B.