Kedves Lujza!

Kedves Lujza! Hálás vagyok, hogy vagy nekem. Remélem, hogy a barátságunk végtelen történet lesz. Igaz, jártam már úgy, hogy annak indult, de végül ugyan hosszú lett, mondjuk egy Anna Karenyina, aztán annyi. Volt, amelyik nem szólt másról, csak bűnről és bűnhődésről, és jobb volt inkább hagyni. Rengeteg egypercesben volt részem, mindegyiknek megvolt a maga szépsége és tanulsága. Imádom azokat az esszenciális pillanatokat, napokat, amikre még évtizedekkel később is szívesen emlékszem, mert súlya volt. Némelyiket sikerült tovább írni, mert jó volt az alaptörténet, és vannak, amiket mindenképp szeretnék hosszabbra nyújtani. Legjobban a folytatásos regényeket szeretem. Lehet romantikus is, nem bánom. Közelséggel, távolsággal, vitákkal, kibéküléssel, sok-sok jellemfejlődéssel. A kapcsolódás úgy hiszem, bármikor megtörténhet. A gyerekkori barátságok mindenféle életszakaszban látnak, a felnőttkoriak meg attól az állapottól kezdve, amikor találkozunk. Lehet barát tanítványból, kollégá...

Mi a baj Lujza? Napok óta nem válaszolsz a levelemre. Nem emlékszem, lehet, hogy mondtam valamit, amivel megbántottalak, de ha mégis, biztosan nem volt szándékos. Ha nem válaszolsz, azon rágódom, mit követtem el. Olyan dolgokat találok ki, nem is akarod tudni. Nem szoktál ilyet csinálni, kezdek aggódni, hogy talán bajban vagy, egy perced sincs reagálni. Ha tettem valamit, kérlek beszéljük meg. Nyugodtan lehetsz őszinte, a barátságba belefér. Sőt, egyenesen kötelező! Kiben bízzunk, ha egymásban nem? Ha baj van, itt vagyok. Annyi mindenen mentünk már keresztül. És ha csak el vagy havazva, vagy van valami, amibe most nem akarsz belevonni, azt is elfogadom persze. Mit szólnál, ha megegyeznénk egy rövid jelzésben, legyen mondjuk egy hópehely. Hm? És akkor tudom, hogy csak nem alkalmas most. És nem veszem magamra. Küldj füstjeleket! B.