Kedves Lujza!

Kedves Lujza! Ismersz már annyira, hogy tudd, az a kérdés csak költői lehet, hogy valóban csak sejtekből vagyunk összerakva? Közben pedig teljesen meg tudom érteni, hogy ha egy gyerek még soha nem találkozott a vérszerinti szüleivel, vagy ha a vérszerinti anya nem más, mint egy donor petesejt, nem tűnik relevánsnak a szülő személye és annak családja. Pedig de. Nagyon de.   Nagyon nagyon de. Nem állítom, hogy napi szinten, vagy minden héten beesik egy kliens egy ilyen témával, de ahogy az lenni szokott, ha jön egy ilyen téma, rövid időn belül megjelenik a következő, és után még egy. Most is ez van, és kamaszok. Eddig minden szép és jó volt, békesség és harmónia, na ez utóbbit ne vedd szó szerint, hisz ismered a családok természetét. És hopp, a kamasz megváltozik, de nem csak úgy normálisan, hanem egyszer csak betonfal, teljes kizárás. Ilyenkor a „sima” ki vagyok én a szüleim nélkül, a szüleim ellenében, vagy belőlük származóan kérdéskörhöz hozzáadódik egy elementáris: kik ...

Kedves Lujza!   Mondd csak, mikor ment ki a beszélgetés a divatból? Illetve az a kérdés jobban tetszik, hogy mikor jön divatba?   Épp egy mérsékelten nyálas családi sorozatot nézek: nagyszülők, négy gyerek, egy rakás unoka. Van itt minden, ami a műfajhoz elengedhetetlen, miszerint függő apuka, veterán nagypapa, gyerek, akiről öt évesen értesül az apa, örökbefogadás, asperger, zűrös kamaszok, mindenféle. Túúdom, túúúdom, hogy ez csak fikció, meg hatásvadászat, de basszus, ezek mindent megbeszélnek. Vannak mindennapos gondok és olyan horderejűek is, amikből lehetetlen, hogy ennyi előfordul egyetlen családban. Mégis, valahogy mindig megbeszélik, összetartanak a testvérek, megbocsájtanak, meg minden. Ismétlem, túl szép/übersok, hogy igaz legyen, messze nem tökéletes még így sem, de aki kitalálta ezt a nemlétező családot, erről fantáziált. Azt gondolhatta, hogy a család zűrös banda, minél szaporább, annál zűrösebb. De hitt benne, hogy a zűröket ki lehet simítani beszélget...

Kedves Lujza! Egyszer járt nálam egy kliens, aki arról panaszkodott, hogy folyton úgy érzi, mintha fojtogatnák, szorítanák a nyakát. Kivizsgálták és nem találtak semmilyen szervi problémát. Amikor a családjáról kérdeztem, néhány perc múlva elmesélte, hogy volt egy bátyja, aki születéskor meghalt. A nyakára tekeredett a köldökzsinór. Akkoriban az volt a szokás, hogy azt ajánlották az anyának, gyorsan szüljön még egyet, akkor elfelejti a tragédiát. Micsoda szörnyű és kíméletlen tanács. Az édesanya megfogadta és két hónap múlva megfogant a kliensem. Képzeljük csak el, mit érezhetett. Nem tudott örülni az új babának, hiszen még gyászolt. Nem tudott gyászolni, mert örülni akart az új babának. Mondanom sem kell, milyen hatással lett ez a kliensemmel való kapcsolatára. Lássatok csodát, a beszélgetésünk után elmúltak a tünetek. Mi történt? Aki egyszer megfogan, őt a családhoz tartozónak kell elismerni. Aki valaha valamilyen formában hozzájárult a születésünkhöz, életünkhöz, onnantól kezd...

Kedves Lujza! Egy kliensem azzal keresett meg – nehezen osztotta meg a dolgot, mert nagyon szégyellte -, hogy alkoholba fojtja a bánatát. Sokszor és nagyon. Alkoholista. Szerinte nem, de ez nem vélemény kérdése. Zárójel, ha ilyesmivel találkozol, amúgy ez addiktológus kompetencia, de ez a levél most nem erről szól, zárójel bezárva. Hanem arról, hogy a dolog egy felmenőjénél kezdődött. A háborúból hazaérve nem találta a helyét. A családja nagyon várta haza, de egy másik ember jött vissza. Nem akarom tudni, miket élt át, és mivel akkoriban nem lehetett Dunát rekeszteni különböző segítőből, és a férfiak különben sem sírnak, csak cipelte és cipelte azt a hatalmas terhet. Nem beszélt róla, de biztosan többször lepergett előtte a film és újraélte, ami történt. Nem csodálkozom, hogy alkoholhoz nyúlt és bizonyos szemszögből jól tette, mert nyúlhatott volna a kötélhez is. És mivel inkább az alkoholt választotta, életben maradt, így generációkkal később meg tudott születni a kliensem. Fajf...

Kedves Lujzám! Ma jól besokalltam. Nincs vége a rohadt házimunkának. Azon kaptam magam, hogy haragszom a gyerekeimre, mert a zoknijukat hajtogatom. Gondolhatod, egy ekkora családban mennyi a zokni, még ha el is tűnik némelyik párja, akkor is marad pont elég. Aztán meg úgy éreztem, hogy ez nagyon méltatlan. Nem akarok senkire haragudni, mert zoknit hord. De közben azt is gondolom, hogy ez egy unalmas meló, és hogy tényleg arról szólna az anyaság, hogy csendben tűrve, fejet hajtva hajtogassak? Nem akarooooom. Arról nem is beszélve, hogy van még pár ilyen sohavégetnemérő unalmas házimunka.   Szerinted hány évesen tud egy gyerek zoknit hajtogatni? Kipróbáltam! A négyéves már tud, és még élvezi is. A nagyok nem élvezik, de ki mondta, hogy fintorogva nem lehet zoknit hajtogatni? Úgy döntöttem, engem inkább nem zavar :D És ma azt is lemértem, mennyi ideig tart öten kipakolni a mosogatógépet. Bakker, kevesebb, mint 2 perc. Hát Lujza, lett pár tervem, mit nem akarok ezentúl egyedül cs...

  Szia Lujza!   Úgy sajnálom, hogy nem találod a helyed. Megnyugtat téged, ha azt mondom, ezt a gondolatot sok külföldön élő magáénak érzi? Nincs olyan receptem, ami mindenkinek megnyugvást hoz, egy szemponton viszont érdemes elgondolkodni. Amikor valaki elhagyja az országot, sokszor csalódottság, kétségbeesés miatt teszi. Nem ritka, hogy a távozáskor gyűlölettel vannak Magyarország iránt, ami egy szinten teljesen érthető. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a gyökerek ide kötnek. Ha nem sikerül megbékélni azzal, hogy itt születtünk, ide köt a sorsunk, ez a hazánk, szóval elválaszthatatlanul hozzá tartozik a múltunkhoz, akkor hogyan is érezhetnénk magunkat otthon másutt. Ez a mondat akkor is érvényes, ha valaki például szerelemből távozik. Hasonló ez a családunkhoz. Lehet bármilyen nehéz gyerekkora valakinek, bármilyen mérgező szülei, a származását, létét mégiscsak nekik köszönheti. A család tisztelete nélkül hogyan szerethetnénk önmagunkat – ott van bennünk -, hog...

Drága Lujzám! Az isten éltessen még egyszer a kerek szülinapodon! Kissé válságszagú volt a hangod. Tudom, hogy ijesztőnek tűnik a nagy szám, de nem ez a lényeg. Az a fontos, hogy jól legyél. Szeresd, amit csinálsz, szeresd magad, legyenek körülötted olyanok, akik megértenek és feldobják a napodat. De éreztem, hogy nem tudsz elszakadni a nagy számtól, elszomorodtál… Inkább azon agyalj, milyennek akarod a következő kerek szülinapodat. Mert ahhoz, hogy akkor úgy érezz, ott legyél, úgy nézz ki, vagy az legyél, most kell elkezdeni másképp csinálni. Járok valakihez kéthetente beszélgetni magamról. Meséltem már? Ne gyere azzal, hogy idegeneknek nem kötöd az orrára a gondjaidat!!! Mi azzal a baj, ha valaki meghallgat, kérdez, segít megérteni, kívülről látni a helyzetedet és neadjisten még segíteni is tud? Nem kell ám mindent egyedül csinálni. Ez nem a nagymamád tanyája, ahol ő – isten nyugosztalja, de csíptem – teljesen magára volt utalva betegségben, szegénységben azzal a nagy kerttel...

Kedves Lujza! Azt mondtad, bárcsak visszaforgathatnád az időt. Lenne pár dolog, amit másképp kellett volna és most rájöttél, hogyan lenne tuti jobb. Egészen biztos vagy ebben? Belegondoltál már, hogy ha szüleid, nagyszüleid ki tudja, mit másképp csináltak volna, most mennyivel másabb lenne minden? Ha kimaradnak az életükből bizonyos események, nem történnek meg találkozások, nem költöznek el, nem fogadják őket örökbe, nem vesztenek el valakit, nem hagyják el őket, nem lesznek érzékenyebbek, nyitottak, aggódók, vagy épp nem lesznek alkoholisták (hogy valahogy túléljenek), akkor a jelenből is ki kellene radírozni pár dolgot. Lehet, hogy éppen téged. Felesleges azon rágódni, hogy mi történhetett volna, mert ez most már így történt. Ezeknek az eseményeknek és találkozásoknak végsősoron te is óhatatlan eredménye vagy. Ennek így kellett lennie. Világbékésen hangzik? :D Igen, úgy. Attól még igaz. Még akkor is, ha fáj. Az a lényeg, ami van és amit ki tudsz venni belőle. Szeretettel...