Kedves Lujza!

Kedves Lujza!   Hiába nyüstölsz, már mondtam, hogy nem tudom elmondani, pontosan mi történik a családállításon. Bármit mondanék is, nem lennél elégedett addig, amíg ki nem próbáltad. A Star trekben volt egy eszköz, úgy hívták, hogy dekóder. Bármire ráirányította az ember, megmondta a hőmérsékletét, milyen elemekből van, tudott bacit keresni, vagy épp embereket, szóval amolyan univerzális eszköz, amivel meg lehet állapítani valamiről, hogy az micsoda, meg milyen. Na, hát így látom én a családállítást. Mikor valaki elmeséli a történetét, bennem összeáll egy kép. Utánakérdezek, pontosítok, de mikor látom állításban, akkor vizsgázik az elméletem. Hiába következtetek arra, hogy egy helyzetben a plusz kilók stabilitást hoztak valaki életébe, ha a képviselő boldogságot érez. Lehet, hogy egy anya azt meséli, nagy baj van a kamasszal és én el is hiszem, de állításban kiderül, hogy a szeretet nagyon erős, csak térfelet tévesztett a gyerek. Van, hogy azt gondolom egy gyerekkel kap...

Kedves Lujza!   Azt kérdezted, ha valaki semmit nem tud a családjáról, vagy a családtagjai múltjáról, akkor is lehet ezzel a módszerrel dolgozni? Igen, lehet. Pillanatok alatt meg lehet nézni, hogy anyai vagy apai ágon kell keresni az elakadást, sőt azt is, hogy melyik generációban. De még az is előfordul, hogy azt sem tudjuk, hogy egy történet, ami számunkra semmi különöset nem mond - valakiben, vagy az egész rendszerben- mégiscsak súlyos teher. Ez a teher egy képviselőben válik láthatóvá. Én más szempontok szerint hallgatok egy interjút, és ha ügyesen figyelek, észreveszem, amire szükség van. Például amikor elhangzik, mi történt egy családtaggal, mikor elhagyta a hazáját, nekem lehet, hogy az lesz a fontos, hogy elhagyta a hazáját és nem az, ami történt vele utána. És amikor ezt az országot is megjelenítem a rendszerben és a képviselőből eltűnik a nehéz érzés, akkor tudom, hogy jelentősége van. Emlékszel, mikor az anyaföldről írtam neked? Nem tudom pontosan és részlet...

Kedves Lujza! Külön kihívás és szórakoztató is egyben, amikor szkeptikusok, vagy totál racionális emberek tévednek el családállításra. Ez is egy olyan módszer, ahol a legnagyobb kétkedők is kénytelenek belátni, mert megtapasztalják, hogy a tudattalan bizony létezik, és igen nagy ereje van. Volt nálam egy pénzügyes csaj. A számok kiszámítható világából csöppent az én tanácsadómba szegény. Mikor már túl voltunk egy-két beszélgetésen, tovább kellett lépni, mert a coachingnak is megvannak a maga határai. Elkészültek a kis papírkák és elkezdtünk állítani. A végén, miután teljesen ledöbbent azon, ami történt, mert persze nem tudta megmagyarázni az élményt, bevallotta, hogy amikor azt mondtam neki, hogy lépjen rá az egyes számú papírra, azt gondolta magában, hogy nekem biztosan elmentek otthonról. De mivel szabálykövető fajta, és már kicsit bízott bennem, megtette. Azóta rendszeres látogatója a csoportjaimnak. Egy pasi pedig csoportos állításon konkrétan felemelte a szőnyeget, hogy me...

Kedves Lujza! Amikor egyéni családállításra jön valaki, előfordul, hogy nem lesz annyira világos a kép, mintha tömegjelenetet rendeznénk. Ilyenkor sörétes puskával lövök, a beszélgetésben fajsúlyosnak hangzó rendszerelemekkel szembe állítom a klienst, és úgy próbáljuk feloldani az elakadást. Ezt úgy képzeld el Lujza, hogy a szőnyegen egy-egy papír szimbolizálja azt a valakit, akivel beszélgetünk, lehet ez családtag, házastárs, vagy akár a gyermeki én. A szőnyegnek jelentősége van. Ugyanazok a szavak másként hatnak itt, mint a fotelben ülve; amit a fotel kényelméből simán és érzelemmentesen ki tud mondani, ott lehet, hogy csak könnyes szemmel sikerül, vagy egyáltalán nem megy. Mert itt a tudattalan dolgozik. Először tények hangzanak el, figyelembe veszem a körülményeket és a családrendszer törvényeit. Aztán ellenőrzöm, hogy amit gondoltam, hogy ott van a mélyben, az tényleg ott van-e. Ha érzelemmentesen képes kimondani, akkor mellé nyúltam, ha megkönnyebbül, vagy elcsuklik a hangja, akk...

Kedves Lujza! Meséltem már, hogy a családállítás egy csoda? Igaz, mindegyik „tudományomat” szeretem: coaching, kineziológia, mentálhigiéné, egyiket sem adnám oda. Mindannyian különböző rendszerek részei vagyunk, a rendszer részei hatással vannak egymásra. A legerősebb rendszer a származási családunk. Meghatározó, hogy kik a felmenőink, mit örököltünk és nem csak a külső és belső adottságokról beszélek, hanem a viselkedésről, a különböző helyzetekre adott reakciókról is. Ezek is öröklődnek, az idősebbek tovább adják a tapasztalataikat, hogy az utódoknak egy kicsit jobb legyen. A szüleink sok mindent beletesznek a tulipános ládánkba, és ezek között vannak igazán értékes, a boldogulást segítő összetevők, és vannak, amik ellenünk dolgoznak, még ha jót akarnak is. Ha rálátunk, egy-egy elakadásnál milyen „hiba” csúszott a rendszerbe, fel tudjuk oldani, ki tudjuk tenni a ládából. Mit állítunk? Én rendszert, családot! Dupla vonallal aláhúzva. Kivetítem, és ha szerencsém van, meglátom a rendsze...