Kedves Lujza! Azon gondolkozom, hogy hol tartok az ítélkezésmentességben. Az én munkámban nagyon fontos, hogy ne minősítsek, a lehető legnagyobb elfogadással tekintsek mindenkire, aki rám bízza a történetét és a legsötétebb titkait. Amikor ő megért arra, hogy szembenézzen vele, megrágja, megfejlődje, akkor a legkevésbé arra van szüksége, hogy a földön fekvő énjébe valaki belerúgjon. Ez nem azt jelenti, hogy legalizálni kezdem a tettét, vagy mások tettét, hanem inkább azt, hogy együtt próbáljuk meg megérteni, mi és miért történt akkor éppen úgy, mi vezetett oda, hogy az történjen, ami történt. Talán egész jól tartok már abban, hogy a tanácsadóban, négy fal között, a valóság egy zárt zugában teljes odaadással és befogadással legyek jelen. De a falon túl néha észreveszem, hogy ítélkezek. És ez a jobbik eset, mert biztosan van olyan is, amikor még csak észre sem veszem. Mindent képesek vagyunk minősíteni. Ki milyen autóval jár, mi a foglalkozása, hogy néz ki, hogyan neveli a gyerek...
Bejegyzések
Ítélkezés címkéjű bejegyzések megjelenítése