Szia Lujza!
Egy kliensem azzal keresett meg – nehezen osztotta
meg a dolgot, mert nagyon szégyellte -, hogy alkoholba fojtja a bánatát.
Sokszor és nagyon. Alkoholista. Szerinte nem, de ez nem vélemény kérdése. Zárójel,
ha ilyesmivel találkozol, amúgy ez addiktológus kompetencia, de ez a levél most
nem erről szól, zárójel bezárva.
Hanem arról, hogy a dolog egy felmenőjénél
kezdődött. A háborúból hazaérve nem találta a helyét. A családja nagyon várta
haza, de egy másik ember jött vissza. Nem akarom tudni, miket élt át, és mivel
akkoriban nem lehetett Dunát rekeszteni különböző segítőből, és a férfiak
különben sem sírnak, csak cipelte és cipelte azt a hatalmas terhet. Nem beszélt
róla, de biztosan többször lepergett előtte a film és újraélte, ami történt. Nem
csodálkozom, hogy alkoholhoz nyúlt és bizonyos szemszögből jól tette, mert
nyúlhatott volna a kötélhez is. És mivel inkább az alkoholt választotta, életben
maradt, így generációkkal később meg tudott születni a kliensem.
Fajfenntartás szempontjából ez egy teljesen
valid túlélési stratégia. A kliensem pedig nem tett mást, mint alkalmazni
kezdett egy a családban rögzült megküzdési módot.
Ezen nincs mit szégyellni. Ez teljesen érthető.
Óriási energia rálátni egy ilyen mintára és még nagyobb megkönnyebbülés. Ha tudod,
honnan jön, akkor ott is tudod hagyni, ahová tartozik. Lesz lehetőséged az
akkori helyzetet a mostani helyzeteddel összehasonlítani, és megérted, hogy
most van más módja is a nehézségeivel való megküzdésnek. Már nem szégyelled (a
felmenődet), hanem tiszteled és erőt merítesz belőle.
Jól esett leírni. Szép munka volt.
Ígérem legközelebb könnyebb témát hozok.
Aludj jól!
B.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése