Szia Lujza!

 

Úgy sajnálom, hogy nem találod a helyed. Megnyugtat téged, ha azt mondom, ezt a gondolatot sok külföldön élő magáénak érzi? Nincs olyan receptem, ami mindenkinek megnyugvást hoz, egy szemponton viszont érdemes elgondolkodni.

Amikor valaki elhagyja az országot, sokszor csalódottság, kétségbeesés miatt teszi. Nem ritka, hogy a távozáskor gyűlölettel vannak Magyarország iránt, ami egy szinten teljesen érthető. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a gyökerek ide kötnek. Ha nem sikerül megbékélni azzal, hogy itt születtünk, ide köt a sorsunk, ez a hazánk, szóval elválaszthatatlanul hozzá tartozik a múltunkhoz, akkor hogyan is érezhetnénk magunkat otthon másutt. Ez a mondat akkor is érvényes, ha valaki például szerelemből távozik.

Hasonló ez a családunkhoz. Lehet bármilyen nehéz gyerekkora valakinek, bármilyen mérgező szülei, a származását, létét mégiscsak nekik köszönheti. A család tisztelete nélkül hogyan szerethetnénk önmagunkat – ott van bennünk -, hogyan férhetnénk hozzá a tőlük örökölt erőforrásainkhoz? Ez nem azt jelenti, hogy nem lehet más életünk, munkánk, hozzáállásunk, csak azt, hogy a továbblépés nem működik a szembenézés, elfogadás nélkül.

Visszatérve: elhagyhatod az anyaföldet, ha erre visz az utad, sorsod, élhetsz kritikával a hazáddal kapcsolatban, de legyen benned tisztelet az iránt, amit onnan elhoztál. Így könnyebben megtalálod a helyed.

Egy ismerősöm épp azért akar elmenni, hogy máshol tiszta lappal indulhasson, és elfelejthesse a múltját. Ezek után te mit gondolsz, menni fog neki?

B