Kedves Lujza!

Külön kihívás és szórakoztató is egyben, amikor szkeptikusok, vagy totál racionális emberek tévednek el családállításra. Ez is egy olyan módszer, ahol a legnagyobb kétkedők is kénytelenek belátni, mert megtapasztalják, hogy a tudattalan bizony létezik, és igen nagy ereje van.

Volt nálam egy pénzügyes csaj. A számok kiszámítható világából csöppent az én tanácsadómba szegény. Mikor már túl voltunk egy-két beszélgetésen, tovább kellett lépni, mert a coachingnak is megvannak a maga határai. Elkészültek a kis papírkák és elkezdtünk állítani.

A végén, miután teljesen ledöbbent azon, ami történt, mert persze nem tudta megmagyarázni az élményt, bevallotta, hogy amikor azt mondtam neki, hogy lépjen rá az egyes számú papírra, azt gondolta magában, hogy nekem biztosan elmentek otthonról. De mivel szabálykövető fajta, és már kicsit bízott bennem, megtette. Azóta rendszeres látogatója a csoportjaimnak.

Egy pasi pedig csoportos állításon konkrétan felemelte a szőnyeget, hogy megnézze, milyen kütyüt csempésztem alá, amivel mozgatom a szálakat. Nem talált semmit.

Ne kérdezd Lujza, pontosan hogyan működik, mert fogalmam sincs. Egyszerűen csak elfogadom, hogy működik és használom a teret. Lehet, hogy nem tudom hogyan, de azt látom, hogy mi történik és el is tudom magyarázni, mert vannak bizonyos tudattalan családi törvények, amiket figyelek közben és ez laikusok számára is értelmezhető.

Gyere el egyszer!

Legyen szép napod!

B.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hogy ki az a Lujza?