Kedves Lujza!
Azt kérdezted, ha valaki semmit nem
tud a családjáról, vagy a családtagjai múltjáról, akkor is lehet ezzel a
módszerrel dolgozni? Igen, lehet.
Pillanatok alatt meg lehet nézni,
hogy anyai vagy apai ágon kell keresni az elakadást, sőt azt is, hogy melyik
generációban. De még az is előfordul, hogy azt sem tudjuk, hogy egy történet,
ami számunkra semmi különöset nem mond - valakiben, vagy az egész rendszerben-
mégiscsak súlyos teher.
Ez a teher egy képviselőben válik
láthatóvá. Én más szempontok szerint hallgatok egy interjút, és ha ügyesen
figyelek, észreveszem, amire szükség van. Például amikor elhangzik, mi történt
egy családtaggal, mikor elhagyta a hazáját, nekem lehet, hogy az lesz a fontos,
hogy elhagyta a hazáját és nem az, ami történt vele utána. És amikor ezt az
országot is megjelenítem a rendszerben és a képviselőből eltűnik a nehéz érzés,
akkor tudom, hogy jelentősége van.
Emlékszel, mikor az anyaföldről
írtam neked?
Nem tudom pontosan és részletesen
elmagyarázni, hogyan történik, vannak bizonyos tudattalan családi törvények,
amiket észben kell tartani, és közben jelen lenni, figyelni a teret, mit mutat,
melyik sérült. Valahogy így.
Előrébb vagy, Lujza? Remélem válaszoltam
valamelyest.
B.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése