Kedves Lujza!

Meséltem már, hogy a családállítás egy csoda? Igaz, mindegyik „tudományomat” szeretem: coaching, kineziológia, mentálhigiéné, egyiket sem adnám oda.

Mindannyian különböző rendszerek részei vagyunk, a rendszer részei hatással vannak egymásra. A legerősebb rendszer a származási családunk. Meghatározó, hogy kik a felmenőink, mit örököltünk és nem csak a külső és belső adottságokról beszélek, hanem a viselkedésről, a különböző helyzetekre adott reakciókról is.

Ezek is öröklődnek, az idősebbek tovább adják a tapasztalataikat, hogy az utódoknak egy kicsit jobb legyen. A szüleink sok mindent beletesznek a tulipános ládánkba, és ezek között vannak igazán értékes, a boldogulást segítő összetevők, és vannak, amik ellenünk dolgoznak, még ha jót akarnak is. Ha rálátunk, egy-egy elakadásnál milyen „hiba” csúszott a rendszerbe, fel tudjuk oldani, ki tudjuk tenni a ládából.

Mit állítunk? Én rendszert, családot! Dupla vonallal aláhúzva. Kivetítem, és ha szerencsém van, meglátom a rendszerhibát. Ha valaki részt vesz ebben, és rálát, többé nem lesz kétsége, mekkora hatalma van a tudattalannak, lehetetlen megkerülni, mert nagyjából 90%-ban aszerint működünk. Durva, nem?

Kineziológiát tanultam először. A testünk minden információt tárol, mindazt, ami fogantatásunk óta történt velünk és a családi örökség is. Vizualizációval elérhetőek a már elfelejtett emlékek, meglátjuk, mikor és hogyan rögzült egy minta.

A felismerés aranyat ér, mert a mintákat át lehet írni. De mit sem ér az egész csinálás nélkül. A coaching abban segít, hogyan tűzzünk ki új célokat, hogyan tudunk másképp működni, és előkotorja az erőforrásokat.

Én nagyjából így látom, ezekkel a módszerekkel dolgozom. Már várom, mi talál még meg, mit lehet ebbe a segítő rendszerbe beépíteni.

Nagy élmény ez az út: igen, tud fájni, aztán meg felszabadít. Az jobban fáj, ha minden úgy marad, ahogy van. Mert aki nem dolgozik magán, azt megdolgozza az élet. Mármint így is, úgy is, csak jobb felkészülni.

Minden jót Lujza!

B.