Kedves Lujza!

 

Még jó, hogy tegnap emlegettem a szénát, meg a szalmát, mert ma megjelent a tanácsadómban a lovaskocsin zötyögő házaspár. Attól tartok, ezentúl vigyáznom kell, mit írok le, mert még megvalósul.

Hát Lujza, öröm volt nézni. Az egyiknek a másiknak volt baja, a másiknak az egyikkel. Csak mondták és sorolták a sérelmeket, győztem visszafogni a lovakat.

Megkérdeztem, hogy mennyire lehetséges teljesíteni a partner kívánságait, mikor még ő se tudja, mi az, erre egy kicsit megsértődtek. És ezzel további bizonyítékot szereztem arra, hogy ebben az esetben a paripák még nem bírják a nyerget.

Nem árt különbséget tenni szükséglet és elvárás között ugye. Előbbit érett korban magunknak szoktuk teljesíteni, utóbbi csak fokozza az elégedetlenséget. Igen, kezünkbe venni a gyeplőt nem kényelmes, viszont a szabadulást jelenti, mert nem mástól függ, hogy az ember jól van, vagy sincs.

Nem először szembesülök azzal, hogy sokkal könnyebb a másiktól elvárni azt, amit még én magam sem tudok megfogalmazni, történetesen, hogy nekem pontosan mire van szükségem.

Előbb külön-külön próbálom megzabolázni a lovakat, majd csak aztán fogom őket kocsi elé. Addig nem előre húzzák a kocsit, hanem odalvást, ki-ki a maga oldala felé.

Érted Lujza, vagy csak nyihogok?

B.