Kedves Lujza!

 

Úgy látszik, mostanság a túlhajszolt emberek történetei találnak meg. Volt nálam valaki. Egyszer csak összeesett, csoda, hogy nem előbb és talán az is, hogy egyáltalán még fel tudott kelni. nevezhetném nyugodtan güzünek is, amennyit dolgozott.

Pedig nem volt rászorulva, ha most abbahagyná teljesen, akkor is lehetne legalább egy Marci Hevesen. Hát kénytelen volt otthon maradni orvosi utasításra. Mikor először találkoztunk, azt gondoltam, hajj, megint egy keményfejű pali, kongathatom napestig, akkor is ellenáll majd.

De nagy meglepetésemre nem ez történt. Eszes férfi, az evolúció gyöngye ez esetben azért, mert egy pillanat alatt megértette, mi a dolga. Felmondott, félidős munkát vállalt, árat emelt, tervezi a nyaralását, relaxál, olvas, sétál. Igaz ez utóbbit muszájból, mert egy darabig nem vezethet.

Na ugye, hogy a keményfejűséget akár a hasznunkra is fordíthatjuk felesleges ellenállás helyett. Szóval bravó uram, csillagos ötösre felelt tudatosságból, felelős felnőtt döntésből, kivitelezésből, és a látszat talán csal, de erőből is.

Ráadásul még jönni akar, rákapott a beszélgetéseink ízére, szóval szorgalmit is csinált. Kedvenc tanítvány alapanyag.

Úgy szeretném ide írni, hogy mindenki kedvenc, de nem lennék őszinte. A legtöbben tényleg azok, de mindig akad egy két kivétel, akiknek nem való az iskola. Legalábbis az enyém nem.

Tanulj Lujzika, Lujza lesz belőled.

B.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon