Kedves Lujza!

 

Van a tavaszi fáradtság, a nyári, az őszi és a téli. Mindegyik más, közben pont ugyanaz.

Itt a tanév vége, örülsz? A várakozásról gondolkoztam ma. Várjuk a tanév végét, pláne a gyerekek, a szülőket inkább hagyjuk. Aztán az őszi szünetet, a karácsonyt, születésnapokat ésatöbbi.

Valaminek a kezdetét, aztán a végét. Mikor lesz már…? És mikor ott van, akkor már a következőre nézünk.

Volt egyszer egy fodrászom. Mikor beléptem az üzletbe pár perccel az időpontom előtt, láttam, hogy már figyel, gondolkozik, ma mit hoz ki a rőzsémből. Tetszett ez a hozzáállás, bevallom. Csak akkor nem, mikor a szárítás kezdődött, mert akkor rendszerint megérkezett a következő vendég és akkor már őt stírolta. Az én hajamat meg ketten szárították, húzták-vonták kétfelé. Az már nem tetszett annyira.

Miért nézzük a következő pillanatot ahelyett, ami épp van?

Siess! – mondja az egyik szülői parancs, amit minden gyerek megkap és meg is kell kapnia. Csak nem olyan mértékben, hogy csak pipálódjon az a checklista, legyünk már túl a dolgon. És gyorsan fussunk a következő feladatra.

Ha egyszer elindul az ámokfutás, nehéz lefékezni. Pedig megéri ott lenni a pillanatban, kiszélesíteni az élményt. Ha már az időt nem tudjuk lelassítani, azt, ahogy benne vagyunk ki lehet terjeszteni. Lehetne. Ha odafigyel az ember.

Neked mennyire sietős, Lujza? Gyorsan, vagy lassan peregnek a homokszemek?

B.