Kedves Lujza!

 

Iskolás dráma előadáson voltam és nem ennek kapcsán, de felvillant az agyamban ismét az a híres drámaháromszög, szóval színpadon ismét: a tettes, az áldozat és a megmentő.

Ismerek egy megmentőt. Azonnal ugrik, ha baj van., Akkor is, ha nincs, de szereti elhinni, hogy az van. Vannak ott áldozatok és a csavar itt van a sztoriban, állítólag a tettes is ő. Emiatt még inkább magáénak érzi a feladatot, hogy jobb és jobb megmentő legyen. És közben jól beáldozódik. Pffff! Jó kis róka fogta csuka.

Igen, Lujza, ezek a szerepek cserélődhetnek össze meg vissza. Ugyanis maga a tettes is feltűntetheti magát áldozatnak, így eteti a megmentőt. Ezt a bizonyos megmentőt jól látja a környezete és ők pedig a megmentő megmentői próbálnak lenni. Közben a megmentő időnként alanyi jogon elfogadja önmaga megmentését és nem veszi észre, hogy az ő megmentői is beáldozódnak, és akkor bizony ő a tettes.

Tudsz még követni, vagy már elvesztettelek? Végsősoron és rövidtávon mindenkinek hoz a konyhára valamit ez a játszma. A megmentő önigazol és fontosnak gondolja magát, a tettes hatalmat gyakorol, az áldozat pedig jól mozgatja a szálakat, méghozzá úgy, hogy neki a legkevesebb energiájába kerüljön.

Bárki felrúghatja ezt az energiavesztegető, valóságtól elrugaszkodott alakzatot. A tettes képviselhetné az érdekeit úgy is, hogy emberszámba veszi a többi halandót is. Az áldozat lehet épp segítségre szoruló, aki kér, mert épp bajban van, de vállalja a saját fejlődését és megtanul nemet mondani. A megmentő pedig megvárhatná, míg megkérik, és ha így van, saját és a másik határait ismerve nem vágja át egyik drótkerítést se.

Azt se tudom, hol kezdjem… ja de! Mindig annál, aki eljön. És már borul is az alakzat.

Milyen formát lehet még három egyenes vonalból kirakni?

B.