Kedves Lujza!

Volt neked anno titkos naplód? Vagy kaptál az emlékkönyved sarkába hajtogatott titkos üzenetet? Biztosan őrizgetsz te is, és mindenki olyan apró titkokat, amiknek talán nincs is már akkora jelentősége.

De vannak sokkal nagyobb titkok is, amik belülről emésztik fel az embert. Időnként feljönnek, és összeszorítják a gyomrot, vagy a mellkast. Baj lenne, ha kitudódna, felborítva kapcsolatokat, megtörve a bizalmat.

Családi titkok. Na, azok egy egész rendszert képesek megmételyezni, pedig vannak olyanok, amiket joga volna tudnia az érintetteknek. Olyanok is, amiket nincs.

A származási titkok például. Van ismerősöm, aki felnőtt korában véletlenül tudta meg, hogy örökbe fogadták. Olyat is ismerek, aki szinte biztos benne, hogy a férje nem a gyermeke apja. A gyereket is ismerem. Ha ránézek, mindig eszembe jut, hogy úgy jár-kel a világban, hogy fogalma sincs. De nem az én tisztem elmondani.

Ismerek valakit, akinek gyerekként azt mondták, meghalt az apja. Pedig elhagyta a családot, élt és virult. De ez olyan szégyen volt akkoriban és ott, hogy jobb ötletnek tűnt ezt mondani. Kiráz a hideg.

Egy alkoholista ismerősöm fogalmazott úgy, hogy ahol alkohol, ott titok is van a családban. Valami, amiről nem beszélnek. Lehet ez bármi: krízis, trauma, tragédia.

Családállításkor sokszor látszik, hogy van valami, amit nem lehet tudni. Talán hozzávetőlegesen ki is lehetne találni, hogy mi az, de teljességében és a kontextussal együtt biztosan nem. Inkább hagyom. Nem az enyém, nem a kliensé, nem ránk tartozik. Így nem.

Ilyenkor olyasmit mondunk, hogy: „Látom, valami nehéz dolog történt, valami nagyon nyomaszt. Sajnálom. Nem az enyém, ott hagyom nálad, de látom.” Meg ilyenek.

Mindenesetre Lujza, ha olyan titkot őrzöl, aminek van látható hatása és jelei, akkor mérlegelj. Talán fellélegezne az a valaki, megértené a saját működését, amit per pillanat nem tud hová tenni.

B.