Kedves Lujza!

 

Szép dolgokat is tudok ám mesélni! A minap hallottam például egy szép szakításról is. Igaz, az elején nem volt szép sem a szakító, sem a szakított részéről, de nem várt fordulatok következtek be az ügyben.

Szóval mindketten párra leltek. A szakító már előbb, a szakított pedig nemrégiben. És képzeld, lehet örülni a másik örömének. Pláne, hogy a választott új menyecske szegről végről ismerős, és nem kell attól tartani, hogy szándékosan keresztbe tesz majd, vagy nagyot ugrik, mint az alamuszi nyuszi.

A pálya széléről követte az eseményeket, látta családdá fejlődni a kapcsolatot. Igaz, akkor még minden happy volt, legalábbis úgy tűnt.

Nem kell izgulni, hogy a gyerekeken csattam a kék madár keresése.  Ha egyszer nem működött és ide jutott az ember, akkor ahelyett, hogy azon munkálkodna valaki, hogy megakadályozza a másik boldogságát, elkezdhetné keresni a sajátját. Mert mindenkinek ez az érdeke.

A gyerekeknek mindenképp trauma, és a felnőtteknek is amúgy, mert egy negyed évszázadot nem lehet csak úgy kitörölni. Viszont át lehet alakítani barátsággá, mert millió helyzetben volt lehetőség megismerni a másikat és ez azért nagy dolog, na! Sürgősségi, költözés, gyerekek, nyaralások, ünnepek, elromlott mosógép, vagy nem csörgött az óra.

Az életed része volt. Miért kellene ellenségnek tekinteni? Bárki robbantott is, mindketten benne voltak. És különben is, nagyon hosszadalmas az összes fotóról kivagdosni egy alakot.

Nem, Lujza?

B.