Kedves Lujza!

 

Réges régen járt nálam valaki, aki azt mondta, milliárdos szeretne lenni. Voltak egyéb céljai is, de eléggé markánsan szerepelt benne az összeg. Kamaszoktól szoktam hallani, hogy híresek szeretnének lenni. Mikor azt kérdezem, „És mi által”, akkor az a válasz, hogy az mindegy. Mindegy?

Mondd csak Lujza, szerinted mennyibe kerül a fűben heverészés jó érzése? Vagy amikor anyák napjára verset ír a gyermeked. Mikor halálra röhögöd magad egy baráttal. Mikor egy téli havas túra után belépsz a fűtött házba és főzöl egy teát. Egy ölelés.

Persze, a kettő nem zárja ki egymást, csak gyakran. Sok olyan gond van, amit a pénz nem orvosol, és sok olyan is, amit az teremt.

Több olyan ismerősöm van, akik valamilyen formában ugyanazt mondják: ha lesz elég, le fognak állni. Van itt minden, tengerparti élet, kis faház az erdőben, kommuna, állatfarm. Na de mennyi az elég? És mikor lesz meg?

Olyan kliensekkel is találkoztam, akik elérték ezt az állapotot, és nem tudtak mit kezdeni vele. Meg olyanokkal is, akiknek már rég megvan, mégis folytatják. Mi lesz ebből? Nő, dagad a vánkos, míg ki nem pukkan?

Ugye az megvan, hogy a legboldogabb és stresszmentesebb embereket nem a nyugati civilizációban kell keresni? Akkor meg mi a fenét művelünk mi itt? Asszem besodor a környezet. A munka. A kapcsolataink tempója.

Azt gondoltam ki Lujza, hogy a jövő héten azt fogom mantrázni, mivel vagyok elégedett. Nem, hálanaplót nem írok, az nem én vagyok. De ha neked van kedved…

B.