Kedves Lujza!

 

Képzeld, eszembe jutott az Órarugógerincű Felpattanó, meg is néztem rögtön újra. Egy kliensemről jutott eszembe.

Na most Gombóc Artúr kihízta az otthonát és beköltözött az óratoronyba, ahol ez a felpattanó az állandó rugózásával és a harangok klimpírozásával olyannyira zavarta a dagadt madarat, hogy az kirúgta a toronyból.

A kliensem fejében is szorgoskodott egy ilyen valaki. Rákattant egy dologra és fáradhatatlanul lökte a szöveget, más gondolatnak nem jutott hely.

Párkapcsolat. Egyikük azt tanulta meg, hogy akkor van biztonságban, ha kisebb füllentésekkel fedi el a rosszalkodásait, mert ha kiderül, kegyetlenül megbüntetik érte. Van egy szokása, most mindegy is, hogy mi, amit nem nézett jó szemmel a szerelme. Másikuk élete pedig tele volt hazugságokkal, és minden alkalommal, mikor a partnerénél ezt tapasztalta, eluralkodott rajta a bizonytalanság és a bizalmatlanság.

Közös pont, hogy nagyon szeretik egymást és mindketten attól félnek, hogy elveszítik a másikat. Mikor felhívott az egyikük, azt mesélte, hogy annyira eluralkodott rajta a bizalmatlanság, hogy nonstop, még a munkahelyén sem tudott másra gondolni, csak hogy éppen most verik át.

Mire elért hozzám, sokkal jobban lett. Ugyanis valami égi sugallatra úgy döntött, hogy hát legyen, tartsa meg azt a szokását, elfogadja, így a másiknak nem lesz oka füllenteni. Mert maga a szokás kevésbé zavarta, mint a füllentés.

Nem gondolod Lujza, hogy időnként sokkal nyomasztóbb az, amennyit és ahogyan rugózunk valamin, mint az a valami maga? Hogy nincs is akkora jelentősége, mint amekkora feneket kerítünk neki?

Ahogy legtöbbször, itt sem csak a partnerről van szó. Az apján amúgy is akartunk dolgozni, és nocsak, mikor meghozta azt a döntést, hogy elengedi, aznap éjjel az apjával és a partnerével álmodott. Mikor nem gondolkodott, épp akkor rakta össze a sztorit.

Kattogsz-e Lujza valamin?

B.