Kedves Lujza!

Hát képzeld, az történt, hogy jött a drága jó kliens, és gondoltam előveszem a papírját és szokás szerint átolvasom. De nem találtam. Hm. Minden lehetséges zugot átkutattam és semmi!

Ezzel csak az volt a baj, hogy egyszer találkoztunk, és halványlila gőzöm sem volt, hogy kicsoda, micsoda és mi a téma.

Mit volt mit tenni, hát bevallottam, mi a helyzet és kértem egy kis frissítést. És ahogy elkezdett beszélni, azon kaptam magam, hogy befejezem a mondatait, Huhh! Így működik az agyam, meghallok egy más számára teljesen jelentéktelen kis részletet és rögtön feltelepítődik a program a winchesteremre.

Kiderült, hogy akár tíz év múlva is emlékszem ilyen részletekre és rendszerekre. Nem, ez nem fényképes memória, de nem ám! Mert arcokat képtelen vagyok nevekkel összekötni, szoktam is előre szólni, hogy bocsi, ha nem ismerlek meg az utcán, nem hordom fenn az orrom.

Mikor valaki megkérdezi, hogy „Jajj, nem ismersz meg?”, arra csak azt tudom mondani, hogy megismerlek, csak nem tudom, hogy ki vagy.

Másképp működünk, én így. Lehet, hogy ez az önvédelmi mechanizmus része, nem viszem haza és nem cipelem mások történeteit, de biztonságba helyezem őket.

Hát te hogy működsz Lujza?

B.