Kedves Lujza!

 

Egy kliensem leküzdötte a mellrákot. Másodszor is. Ha a lelki hátteréről kérdezel: az odaadás erősen átfordult önfeláldozásba. Nem, nem úgy értem, hogy ő csinálta magának. Hanem úgy, hogy ha lelki oldalról közelítjük meg, akkor ez a mögöttes dinamika.

Az apját nem ismerte, az anyja kijátszotta a testvéreket egymás ellen és párszor elmondta, minek is vannak.

A kliensem különleges ismertetőjele, hogy ajándékot szokott hozni. Még a balatoni nyaralóját is felajánlotta a családomnak. Gondolhatod, mit meg nem tesz a családjáért, barátaiért. Akikből nincs sok, mert valahogy senki nem tartotta ezzel a lépést, ritkán alakult ki kölcsönösség. Idegenekkel is ilyen.

Nem tanult meg elfogadni az első két „párkapcsolatában”: az anyjával és az apjával valóban. Most ezért jött.

Hát Lujza. Hol kezdődik, hol érzi az ember, hogy többet ad, mint kap? Mikor alulárazza magát. Mikor a gesztusok természetessé válnak. Mikor rossz szájízzel jössz el. Várod és nem kapod meg. Mikor másra megy el az idő és a saját dolgodra nem marad. Szexben nincs kielégülés, figyelem.

Felvetődik a kérdés: te adsz túl sokat, vagy ő ad túl keveset? Elvárható, hogy ugyanannyit kapj, mint amennyit adsz?

Önreflexió. Nincs jobb megoldás. Adott helyzetben mérlegelsz, hogy jó szívvel tudod-e még adni, és ha megteszed, hogy fogod érezni magadat utána.

És persze az együttműködés két emberen múlik. Hogyne, lehet olyan idényed, hogy a másik is tegye meg ugyanezt. Pláne, ha jelzed, mondod. Kiderül, hogy meghallgat-e, megért-e, szeretne-e változtatni.

Mindig azt vizsgálom, abban segítek, hogy aki ilyesmivel érkezik, ő hogyan van ebben. De ez nem jelenti azt, hogy nem szabad ránézni és észre venni a másik működését, vagy nemegyüttműködését.

Néha nem csak rajtad múlik Lujza.

B.