Kedves Lujza!

Önismereti folyamat csoportokat indítottam „Anya&Apa – Belőlük lettem én” címmel. Kicsit írok ezekről, minden alkalom után, jó? Talán el tudsz vinni belőle te is valamit.

Lányok vagyunk. Mármint a csoportokban. És azt gondolná az ember, hogy ez egyszerű, tudjuk ki az anya és ki a lánya. Vannak is időszakok, néha csak pillanatok, amikor ez tényleg így is van, de sokszor más dinamikák vannak jelen és észrevétlenül.

Láttunk olyat, hogy a szerepek felcserélődtek: a lány akkor tudja biztonságban az anyját, ha ő ott van.

Az egyik anya és lány riválisok vetélkednek az apa kegyeiért.

Olyat is láttunk, amikor az anya az elvesztett gyermekével való kapcsolatot is „elkérte” a lányától.

Meg olyat is, mikor az anya projektjeként látta a lányát, más feladata látszólag nem is volt.

Áldozatot és megmentőt is láttunk. És főnök-beosztott viszonyt is.

Egy anya, mikor a lány felnőtt korában elköltözött, az otthon érzését is magával vitte.

Talán furcsállod, de előfordul, hogy az anya elérhetetlen bálvány és áldozat is egyben, a lány pedig megtűrt személy és közben bűnös és tettes is.

Találkoztam lánnyal, aki nem tudta megmenteni az anyját, ezért azóta mindenkit igyekszik megmenteni, akit csak tud.

És hogy szebbet is meséljek, láttunk lányt, aki bár sok tekintetben átélte a teljességet az anya lánya viszonyban, mégis sokszor a hiányra figyel. És egy olyat is, ahol minden, de minden rendben volt.

Érthető, mégis megdöbbentő módon mindenki elvitt legalább egy mondatot az anyjával való kapcsolat tudatosítása után, ami az élet sok területéhez való viszonyában segít megérteni a miérteket.

Mert szülőanya csak egy van Lujza.

És a vele való kapcsolat ennyire meghatározó.

A te életedre is ekkora hatással van, ha hiszed, ha nem.

B.