Kedves Lujza!

Nem eszik olyan forrón a kását! Pedig van, aki forrón szereti. És tudom ám még fokozni: egyesek kerülgetik.

Nemrég azt mondta valaki, hogy egyszer ő is kiül majd mellém egy családállításon, de még nem szedte össze a bátorságát. Nem baj. Majd eljön, ha már nem lehet halogatni.

Valaki csak végső elkeseredésében jut el hozzám, és örülne, ha azon nyomban meg is oldanám a dolgát.

Van, akinek nem elég egy pofon, mert azt tanulta, gyengeség segítséget kérni. Megvárja, hogy teljesen a földre küldjék.

Rendszeres látogatóim is vannak, ha van egy elakadás, nem bízzák a véletlenre és dolgoznak rajta.

Van, ki eljön és nem tudja pontosan miért, csak érzi, hogy valami nem oké.

Van, aki időnként becsekkol, átbeszélni a dolgait.

És olyan is van, aki téma nélkül érkezik csoportba, csak a fejlődés, tanulás kedvéért.

Mondhatnék még példákat, de érted. Inkább az, hogy segítséget kérni oké. Egyedül is lehet nyelvet tanulni, de hát tudod, Lujza, annak is megvannak a határai.

Aki azt mondja: „Ejj, ráérünk arra még!”, valószínűleg még nem lát

ja, miben van.

Hát te? Elindultál már?

B.