Kedves Lujza!


Ismerek pár anyósviccet. Élek a gyanúperrel, hogy nem ok nélkül születtek. Mert aztán vannak anyósok… Mondjuk nekem fogalmam sincs, én is csak úgy hallottam.

Az emberi jogok védelmében illene megkérdezni őket is a menyekről. Mert menyét menyek is vannak. Folytathatnám persze a levelet férjekről, feleségekről, középső, legkisebb, legnagyobb gyerekről. Mindenkinek megvan a maga sztorija. Ez most egy anyós sztori.

Hagyta, hogy az anyja menjen a szülészetre, nem nyomult. Vett egy csomó babaruhát, előrelátóan befotózta és kikapott. Önként átadta családi házát az új családnak és lakásba költözött. Nem megy oda hívatlanul. Amúgy ha hívják, megy az éjszaka közepén is. Közben meggyanúsították, hogy oda akar költözni.

Mikor felajánlja, hogy vigyáz a gyerekekre, ha elmenne sportolni, ami eddig az élete része volt, akkor ezzel szerinte azt állította, hogy kövér. Mikor segített volna a házimunkában, akkor azt, hogy rendetlen. Pedig csak együtt érzett. Még emlékszik, milyen nehéz volt egy gyerekkel, gondolta hát még kettővel. Ezt és az ehhez hasonlókat még benyelte.

De amikor azt vágták a fejéhez, hogy csak a nagyobbikat szereti, miközben a kisebbhez hónapok alatt csak egy órácskányira engedték hozzá, akkor eltörött a mécses.

Igen, a fiával nagyon jó a kapcsolata. Talán épp ez a baj. Hogy neki nem ilyen az anyjával és még messze is van. Talán úgy érzi, kicsit elveszett az anyaságban. És talán azt is, hogy nem elég jól csinálja. Mert az anyák szoktak így érezni és szeretnének bizonyítani, miközben a feladatok és a gondok egyre sokasodnak. Beteg a gyerek például és minden energiáját az aggódás emészti fel. Meg ott vannak azok a nyomi hormonok is.

Megnéztük állításban, és olyat láttunk, amiben nem nyúlhatunk bele, mert a szülők dolga.

 

Hát Lujza, itt nem marad más, mint a szeretetteljes visszavonulás. Ezt teszi, ügyesen. És ha majd hívják, megy. A fia azért hívja minden nap, ebben nincs hiba.

És egyszer, majd ha lesz rá alkalom, meg szeretné mondani neki, hogy szereti. És ha más nem is, az közös bennük, hogy a fiát és a gyerekeket mindketten nagyon szeretik. Értük érdemes összetartani.

Ugye Lujza?

B.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon