Kedves Lujza!

 

Hát én nemtom, ez hogy van. Időnként mintha tematikus napokat hirdettem volna, úgy jönnek a témák és az esetek. Művészetek völgye, szépségszalonok, fejlesztő pedagógia, gazdasági ismeretek. Most pedig a kockák.

Bírom őket, másképp pörgetik az agyamat. A „Mit érzel?” kérdésre gondolattal felelnek, az elbeszéléseikben pontos dátumok szerepelnek, akár háromszor is javítva, mert dolgozni csak pontosan… De ami a legizgibb! Állításban minimalisták: mikromozdulatokból és félszavakból kell összerakni a képet.

A szőnyegre egymás mellé, vagy egymás mögé teszik a papírokat egymástól egyenlő távolságra, gondosan ügyelnek arra is, hogy a számok és nyilak egyirányba mutassanak. Holnap kikészítek egy centit és egy vízmértéket is. Igen, Lujza, van az irodában!

Na de viccet félretéve. A szőnyeg nem hazudik. A hangjuk ugyanúgy elcsuklik, a könnyeik ugyanúgy összeszöknek. Ha egyszer megérinti őket a helyzet, kigömbölyödnek a kocka élei, a minimálból kiburjánzik a szentimentalizmus, a felnőtt háta mögül kikukucskál a gyerek.

Az ember ember. Lehet intuitív, vagy racionális, nő vagy férfi, teljesen mindegy. Érzelmei mindenkinek vannak, még ha ügyesen sikerült is elrejteni őket. Aki jön, már nem is akarja, mert érzi, hogy amerre a félelem, arra a megoldás.

Tudom, hogy nem kis erőfeszítés ez nekik. Emelem kalapom.

B.