Kedves Lujza!

Senki nem szereti, ha tekergetik, nyomogatják a gombját. Pláne, ha rendszeresen, pláne, ha egymásután többször. Csakhogy. Elképzelhető, hogy nem is egyvalaki nyomigálja, csak azon csattan, akinek az ujja látható. Arról nem is beszélve, hogy ha csak az egyik oldalt vesszük górcső alá, akkor ki sem derül, hogy annak is van gombja, aki épp tekeri a másikét. És ő is „csak” reagál.

Ohh, róka fogta csuka, tyúk vagy a tojás, bonyolult história.

De még milyen bonyolult! Szóval az első jelenetben azt akartam érzékeltetni, hogy aki épp tesz valamit, az utolsó cseppet képviseli, miszerint voltak már előtte néhányan, akik hematómát, sebet ejtettek, így épp ez lesz a legfájdalmasabb. És rajta csattan.

De azért mégiscsak csinál valamit, talán megszokásból, egyfajta megküzdési stratégiát alkalmazva. Akkor most senki sem vétkes, vagy mindenki az? Inkább úgy fogalmaznék, hogy ha vállalom a felelősséget a saját reakciómért, akkor van lehetőségem változtatni is rajta. Ha nem, akkor folytatódik a végtelen játszma.

Legyek egy kicsit konkrétabb, ugye? Valaki nem tartja meg az ígéreteit, valaki megbántódik emiatt, mert úgy érzi, semmibe veszik. Mikor hangot ad ennek, a másik még jobban eltávolodik, mert ő meg megfelelésből túlvállalja magát, olyat ígér, amit nem tud megtartani. Mivel eltávolodik, még jobban erősödik a másik oldalon az elhanyagoltság gondolata, erősebben jelez vissza, és ezzel még jobban generálja a folyamatot.

Ez van a fejekben. És mi a valóság? A megfelelni akaró soha nem kapott ennyi megerősítést, az elhanyagolt soha nem kapott ennyi figyelmet. Attól még az érzés valós, csak nem mostani.

Szerinted van esélyük Lujza? Szerintem az mindig van. Egy kikötéssel: mindkét oldalnak kell vállalnia a felelősséget a maga részéért, dolgozni rajta és elfogadással lenni a másik oldal felé. Egy ilyen kapcsolat rengeteg fejlődési lehetőséget tartogat. Ha van szeretet és együttműködés.

Ha van.

Mi jár a fejedben Lujza?

B.