Kedves Lujza!

 

Nemrég valaki elmesélte, mi verte ki a biztosítékot a feleségével kapcsolatban. Majdnem neki is ment, de szerencsére csak majdnem.

Azt találta mondani az asszony, hogy: „Te erre úgyse vagy képes!”. Egy hivatalos szervvel kapcsolatos elnyúló procedúráról volt szó. Ennyi hangzott el? Ennyi! És ettől hagyta el a bázist? Ettől! Elmagyarázom, jó?

Szóval mikor megkérdeztem, ki mondta ezt neki folyton, akkor hosszú monológ következett, hogyan alázta meg az apja újra és újra még felnőtt korában is, mikor ő adott neki munkát és indokolatlanul magas fizetést.

Amit pedig már előtte elmesélt, még durvább sztori. Az anyja egy hasonló hivatalos procedúrának a megoldását saját élete kioltásában látta. Ugye érted már, miért volt fontos neki mindenáron végig vinni a dolgot?

Olyanok ezek a családi feldolgozatlan traumák, mint a covid, meg a poszt covid.

Amikor az emberrel megtörténik, már akkor se jó. De aztán hiába enyhébbek a tünetek, még nagyobbat üt a dolog, mert nem érti az ember, honnan került oda. Kótyagosan benne van, mintha valaki más filmjében lenne statiszta. Csak az egyik esetben ugyanaz a gazdatest, a másikban még csak az se.

Lehet, valahogy kihordta az ember lábon, vagy pár napot feküdt és azt hitte, túl van rajta. Hááát.

A kaviccsal kacsázás jobban tetszik. Vagy a visszhang.

Hát neked Lujza?

B.