Kedves Lujza!

Gyereket nevelni nem könnyű vállalkozás. Hármat meg pláne. Emlékszem, egyszer barátainkkal strandoltunk. Én vittem a kis kajás és egyéb motyőinkat, a gyerekek épp majszolták az ebédet egy hogy is fogalmazzak szépen, zajos és kalandokkal teli délelőtt után és a barátnőm megkérdezte: B. most komolyan három?

Nem egészen ezt mondta, de inkább megkíméllek. Bár most is ugyanígy döntenék, azért erőt próbáló, na! Valakivel mindig van valami. És ha szerencséd van, „csak” éhes. Hihi.

De most képzeld el, milyen az, ha elhagy a férjed és gyakorlatilag teljesen eltűnik, el is költözik, nulla közreműködés.

Ki kell fizetni a hitelt a házra, amihez ugye karriert kell építeni. Mosás, főzés, szülői értekezlet, eszemben sincs mindent felsorolni, mert még lehozlak az életről. De azért egy pillanatra gondolj bele, milyen lehet nagyszülők segítsége nélkül. Sváb lányként, az összes kötelességtudattal, stafírung szándékkal. Uhh!

Hol lehet olyan lovagot leakasztani, aki ezt fütyörészve bevállalja? Arról nem is beszélve, hogy mennyi idő, energia és önbizalom marad mindehhez egy elhagyott nő számára.

De megcsinálta! Ketten kirepültek, a harmadik is fél lábbal. Hitelnek annyi. Stafírung majdnem letudva. Karrierben szárnyal. Mondjuk alaposan elfáradt, gondolhatod.

Az eszével pontosan tudja, hogy most ő következik, azt is, hogy heroikus, amit véghez vitt, csakhogy nincs rá belső engedélye. Nincsenek ilyen szavak a szótárában, se eszköztára, és még a fantáziájában sincs helye egy olyan jövőképnek, amiben nem elsősorban anya és családfenntartó. MÉG!

Csak bízd ide Lujza. Az ilyen sztorik is a szívügyeim.

B.