Kedves Lujza!

Én most folytatom a tegnapi történetemet, mit szólsz hozzá? Emlékszel, este van, kint sötét, az asztal fehér terítővel leterítve, mindenféle finomság illata árad körülöttem és duruzsol a család.

Mitől volt ez vajon egységélmény? Hát figyi, szeretek enni az az igazság. Ez jó dolog, mondjuk a menőpauzában annyira nem, de az egy másik történet. Szóval éhes voltam és ez a szükségletem pillanatokon belül kedvenceim segítségével teljesült is. A családban mindenki szeret és jól is tud főzni.

Együtt volt a család. A közös munka összekovácsolt, mindenki tudta és tette a dolgát. Ritkán látott családtagok is jelen voltak. Anyai nagyszüleimnél voltunk, akik egész életükben gyakorolták az önellátást nem is akárhogyan. Apai nagyapám hentes volt, apám által az ő tudása és szokásai is jelen voltak.

Biztonságban éreztem magam. Jó volt segíteni, hasznosnak lenni, részt venni valamiben, aminek eredményét egy éven keresztül élveztük. (és most tekintsünk el a nap kezdetétől, mert az minden volt, csak nem egységélmény)

Na és a lényeg Lujza: hogyan tudom ezt az érzést újra és újra előidézni?

Szeretek „etetni”. Ünnepekkor készülődni, menüsort tervezni, együtt sütni, főzni a gyerekekkel. És szeretek vendégül látni másokat. Társasozni, duruzsolni, közben csipegetni.

Este hatkor vacsora. Időnként lázadoztak a gyerekek, de remélem, hogy elviszik majd ők is magukkal, hogy lesz minden nap egy közösen elköltött étkezés, ahol mindenki szóhoz juthat, ahol látjuk, ki milyen hangulatban és miben van éppen.

Nézz te is így az egységélményeidre! Mi volt benne a legjobb és hogyan tudnád kicsit elhozni a mába.

Puszi

B.