Kedves Lujza!

Egyszer voltam egy olyan foglalkozáson, ahol párban azt gyakorolták, hogy feszíteni kellett a másik karját egyre erősebben. Egy tízes skálán kellett visszajelezni, hogy mekkora fájdalmat okoz és szólni, mikor elég. Furának hangzik a feladat, de a lényege a test határainak érzékelése és védelme volt.

Én nem vettem részt a feladatban, mert akkor épp egyáltalán nem kívántam, hogy hozzám érjen egy idegen. Szóval a nulla is sok volt. És volt, aki nagyon leengedte a határait.

Jó lenne, ha úgy működne az ember, hogy egyáltalán nem akar fájdalmat okozni másoknak. Vannak, akik akarnak, de a törvény és a következmények miatt nem teszik meg. Van, akit még ezek sem korlátoznak.

Mi lenne akkor, ha szabad kezet kapnál, bármit megtehetnél és nem járna érte következmény? Meddig mennél el?

Milyen keretek közt vállalnád, hogy valaki azt tegyen veled, amit csak akar?

Az is eszembe jutott, hogy elég széles spektrumon, legális intim játék keretein belül tömegek lelnek ebben ilyen olyan örömet. De nem erre akartam kiélezni, csak hogy ez benne van az emberi pakliban.

Bocsi, ez most egy ilyen levél. Megnéztem egy életmű kiállítást, és ezek a gondolatok forognak bennem. Nem tudtam most semmi másról írni. Most már annyi gondolatomat ismered, ezt sem akartam magamban tartani.

B.