Kedves Lujza!

 

Amikor egy anya dühös lesz folyton bömbölő kisbabája hallatán, az szerinted tényleg belőle ered, és a gyerekre irányul?

Merész kijelentést fogok tenni. Szerintem a legtöbb anya érzett már valami hasonlót. Azt szeretném elmondani neked, hogy bizonyos esetektől eltekintve, amikor ez valamilyen pszichés zavarból ered, nem ördögtől való dolog.

A kisbaba sokat sír, mert ez az egyetlen eszköze arra, hogy megkapja, amire szüksége van. Így tudja jelezni, ha fáj valami, ha éhes, vagy fáradt. Teljesen természetes életösztön, és benne van kicsit maga az agresszió is, jó értelemben. Ha nem sikerül kitalálni, hogy miért sír, vagy nem tud segíteni az anya, az nagyon tehetetlen érzés.

Egy kiegyensúlyozott, kipihent anya (nem mindig) könnyedén át tudja szűrni magán és a végtelen szeretetével feldolgozza, kioldja magából. Te sok kipihent, kiegyensúlyozott anyukával találkoztál?

Akiről most mesélek, nem csak a szokásos dolgokkal küzdött. Ezeket is odaadással, de belső harcokkal folytatta napról napra. Mikor dühöt érzett, amit nyilván nem a kisbabán vezetett le, mérhetetlen szégyent érzett másnap.

Édesapjával kétéves kora óta nagyon keveset találkozott, aminek nem csak az volt az oka, hogy elváltak a szülei és elköltöztek egy másik városba, hanem az is, hogy sok időt töltött börtönben, keveset szabadlábon. Garázdaság, könnyű és súlyos testi sértések álltak a bűnlajstromán.

A nagypapák is ütéssel és veréssel fejezték ki nemtetszésüket és elégedetlenségüket.

Mikor oldottuk ezt benne, látványosan mázsás súlyok gördültek le a válláról és a hátáról, teljesen megváltozott még a testtartása is. Nem bolondult meg, nem kegyetlen és agresszív nő, csak a hetek óta tartó állapotok kiborították az amúgy is teli bilit.

Indítsunk „Szabad napot az anyáknak! mozgalmat Lujza!

B.