Kedves Lujza!

 

Egyszer járt nálam egy szülőpáros kétségbeesetten, hogy már nagykorú, de még középiskolás fiuk összeszűrte a levet egy hölggyel, akinek gyermeke csak pár évvel volt idősebb nála. Azt nem lehetett pontosan tudni, hogy mi volt köztük, mindenesetre nagy kenegetések mentek ez ügyben.

A srác nem számolt be róla, merre jár, mikor jön, egyik pillanatról a másokra kizárta a szülőket a történetből, miközben otthon lakott, és nem a hölgy tartotta el. Nincs kenyerem megállapítani, hogy milyen korú felnőttek közt etikus a kapcsolódás. De az semmiképp nem oké, hogy a hölgy tudott az otthoni zűrökről és asszisztált a füllentésekhez, cinkostárs lett, sőt finoman szólva nem segített a szülők és a gyerek kapcsolatának rendbehozatalában.

Könnyű jófejnek lenni és lazának, mikor nem neki kell felelősséget vállalnia a gyerek iskoláztatásáért – gondolkodott, hogy abbahagyja a tanulást – nem az ő bizalma és kapcsolata sérül.

Mikor gyerek jön hozzám Lujza, nem teregetem ki a szülőknek, amiről beszélgettünk. De mindenki tisztában van vele, hogy ha olyanról esik szó, ami bármilyen formában veszélyes a gyerekre nézve, illegális, vagy hasonlók, akkor az nem maradhat négyszemközt. Nem én élek vele, nem tudok rá figyelni és semmiképp sem az a dolgom, hogy jobb fej legyek, mint a szülők, sokkal inkább igyekszem elősegíteni egy olyan kapcsolódást, amiben a gyerek biztonsággal elmondhatja, ami vele történik.

Egyszer egy felnőtt kliensem azt mesélte, hogy kiskorában majdnem belefulladt a barátnőjénél a medencébe. A barátnő anyja megkérte, hogy ezt ne mesélje el az anyjának.

Egy iskolában fogalmazzunk úgy, saját életét veszélyeztette egy gyerek, amitől a többiek nagyon megijedtek. Ott az igazgató kérte meg az osztályt, hogy nem meséljék el otthon.

Egyik sem oké. A felnőtt szava sokat ér a gyereknél, ha megfélemlítve érzi magát, vagy fenti esetben egy kamasz krízisét kihasználva felnőtt férkőzik a bizalmába, nehezen tudja megkülönböztetni, mi a helyes és helytelen, mi veszélyes, mi nem.

Aztán egyszer csak egy buliban előkerül ez-az, vagy normálisnak adnak el egy abúzus helyzetet, és a gyerek nem mer ellenkezni, és pláne otthon szólni. Nem oké!

A gyerekért a szülő a felelős. Ne kerüljük már meg, valamiféle hatalmi pozíció, kontrollvágy, hamis omnipotencia szellemében. Mert vajon mi lehet a motiváció? Lehet belső bizonytalanság, ami olyan kapcsolódásokat keres, ahol a határok elmosódnak, és ez átmeneti biztonságérzetet ad. Ez azonban nem oké.

Láttál te is hasonló helyzetet, Lujza?

B.