Kedves Lujza!

 

Családi vállalkozás jó ötlet szerinted? Papa, mama, gyerekek, csupa szív, szeretet! Jöhet nénje, bátyja, uncsitesó és az egész pereputty. Van, ahol jól működik, biztosan. De ez nem az a történet lesz.

Mert az úgy indult, hogy volt két testvér. Az egyik nagyobb a másik kisebb ugyebár. Az egyik jó tanuló, eszes fajta, akinek sikerül minden, a másikuk nem ez a típus. Nyilván megvannak a maga erősségei, de nem azt mérték a suliban és békében sem volt magával. Nem jó párosítás.

És úgy dobta az élet, hogy a kisebbik volt az eszesebb és nahát, ráadásul még lány is. Bumm! Akarhatod hinni Lujza, hogy ez nem számít manapság, de tévedsz. Többször számít, mint ahányszor nem, még ha nem is tudatos.

Hogyan cselekszik valaki, aki nehezen viseli, hogy a húga átlát a szitán, észreveszi a cégen belüli turpisságokat, könyvelési hibákat, satöbbi? Pláne, ha nincs okéban magával. Emlékszel még Lujza? Törött szárnyú madárka, elkerülés, kritizálás, önfényezés.

Ebben az esetben megvolt az összes, és kiegészült még valamivel: hugica kitúrása a cégből. Hatalomvággyal, pénzéhséggel megspékelve. És még a család is darabokra hullott.

Az csak egy dolog, hogy hugica dühös és szomorú, hisz megvan rá az oka, de ez még évekkel később is jelen van testi tünetekben, kimerültségben, energiavesztettségben.

Nem lehet visszacsinálni, nem is akarná. Mindegy már. Hát akkor? Asszem itt az ideje, hogy éljen azzal, amire a testvére irigy volt. Ami miatt konkurenciát látott benne. Az eszessége, leleményessége, hogy jó stratéga és kreatív. Sorolhatnám.

A testvérháború gáz. De hát amúgy sem garancia, hogy ha gyerekek egy családban nevelkednek, akkor tutira kedvelik majd egymást. Szerintem teljesen nem lehet megszűntetni a dühöt és a szomorúságot, de ott lehet hagyni, ahová tartozik. A családban persze, de a múltban.

Aztán új kalandra fel! Mindenki sütögesse úgy a pecsenyéjét, ahogy csak akarja. Majd végül úgyis neki kell megenni, ha sótlan, ha ízes. Ugye? Remélem, hogy ugye.

Szóval tesa, ez van.

B.