Kedves Lujza!

Vannak teljesen kilátástalannak tűnő helyzetek, mikor aztán tényleg semmilyen megoldás nem világlik ki a sűrű gondködből. De olyan még sose volt, hogy ne legyen valahogy, próbálkozni kell és kialakul.

Volt nálam régebben egy anyuka, három gyerekkel, munka nélkül, lakás nélkül, pénz nélkül, épp válófélben. Nem tudta, hogy ha majd nála lesznek a gyerekek, hová viszi őket és miből vesz nekik ételt. Az az igazság, hogy egy pillanatra én is lefagytam, hogy mégis hogy a túróban lehetne ezt a helyzetet megoldani. Nemrég talákoztam vele, most vett lakást, vele volt az egyik gyerek is, ő ismert fel a boltban.

Még régebben volt nálam egy apuka, akinek szintén három gyereke van, a felesége mentálisan nem volt egészséges és nem dolgozott, bedőlt a hitele és elvesztette a munkáját, majd a lakását. Hát ő sem tudta, mi lesz másnap, sőt néha még aznap sem, hogy mi lesz az asztalon. Azóta összeszedte magát.

Még a karantén alatt találkoztam egy anyukával, szegény vidékről, négy gyerekkel, munka nélkül, apák jelenléte nélkül érettségi és életkedv nélkül. Munkahelye van, leérettségizett, gyerekek jól vannak. Lenyűgözött, hogy mindezek ellenére mindig lenyírta a füvet mindig rend és tisztaság volt nála.

Ők ösztöndíjasok voltak nálam Lujza. Mert annyira akartak változni, úgy meg akarták oldani és annyira nem tudták volna finanszírozni, hogy nem volt kérdés, itt szívesen befektetem a munkámat, mert érdemes.

Az ilyen helyzetekben mindig az jut eszembe, hogy a nagyszüleim, és még hány és hány család, egyik napról a másikra lettek kisemmizve. Ott álltak lakhatás és munka nélkül, megfosztva a felmenőik által felépített élettől. És valahogy tovább kellett lépni. Bizony erős motiváló tényező volt, hogy voltak gyerekek, ez mindegyik fenti esetre igaz. És valahogy lett.

Azt szoktam mondani, hogy ha az emberben megszületik egy döntés, akkor megtalálja a megoldás is. Foghatjuk a mindenféle vonzásokra is, vagy azt is mondhatjuk, hogy ha egyszer stabilan eldönti az ember, akkor az agya azért a célért dolgozik és veszi észre az élet nyújtotta lehetőségeket.

Tudom, tudom Lujza, nem jön ki mindenki ezekből a helyzetekből, végződhetne bármelyik tragédiával is akár. Nyelvtanárként leginkább az anyanyelvi kompetenciára alapozva szerettem tanítani. Abból indultam ki, hogy mindenki megtanulta az anyanyelvét, tehát benne van a nyelvtanulás lehetősége.

Ahogy az életösztön, az élni akarás is. Ezekben a helyzetekben pedig arra építünk. Iszonyat erős, nem is tudod mennyire. Ha nem találom, és az extrém helyzetek nem az én kereteim közé valók. Akkor más segítségre van szükség.

Mindig van valahogy. Sokan is meg tudták oldani, és ezzel belepakolták a morfogenetikus mezőbe a tapasztalatukat és a tudásukat, pont úgy, ahogy az elődeink. És ezek az erőforrások elérhetőek, ha megtanulunk kapcsolódni hozzájuk.

Melyik volt életed legnehezebb szakasza Lujza és hogyan jöttél ki belőle?

B.