Kedves Lujza!

Vannak igazi nagy dilemmák. Olyan 22-es csapdája dolgok. Mindegy mit teszel, valaki sérülni fog a döntésed nyomán. Mégis mibe kapaszkodjon az ember?

Most egy olyan helyzetről mesélek, amikor valaki döntése a gyerekeit érinti. Bármit megtenne, hogy ne essen bántódásuk, még ha tudja is, hogy ez lehetetlen. Nem tudja megmenteni őket a saját életüktől.

Mi a konkrét dilemma? Hát az, hogy ha úgy dönt, hogy a szülői kötelességek fontosabbak, mert akkor nem sérülnek a gyerekek, akkor szerepet játszik és nem lesz boldog. Vagy aszerint cselekszik, amiben hisz és akkor a gyerekeknek okoz nehézséget.

Hát Lujza, elmondom, ő hogyan cselekedett. Muszáj még hozzátennem, hogy ne úgy gondolj erre a döntésre, hogy az direkt módon a gyerekek ellen irányul, ők „csak” szorosan hozzá tartoznak ahhoz a körhöz, akiket óhatatlanul érint.

Azt tartotta szem előtt, mit szeretne mutatni nekik, milyen példával szeretne elöl járni. Teljes szívéből azt kívánja nekik, hogy tudjanak önazonosan élni, ne legyenek hűtlenek önmagukhoz. Mert akkor mi marad? Szóval aszerint cselekedett, amiben hisz. Még akkor is, ha remélhetőleg csak rövid távon meg is haragudtak rá.

Lujza! Bízom a szeretetben, a közös múltjukban, a közöttük kialakult bizalomban is bízom. És abban, hogy megértik. Idővel. És abban, hogy ha hasonló helyzetbe kerülnek, mernek hitelesek maradni a saját szemükben. Épp emiatt én nagyon büszke lennék a haragjukra is.

B.