Kedves Lujza!

 

Hibázni emberi dolog. Felcserélhettem volna két betűt, ahogy egy pólóm feliratán van, de nem szabad plagizálni. A mondat így is áll, a tökéletesség nem igazán emberi minőség.

Egyesek egyenesen tagadják, hogy szoktak, mások mást se csinálnak, mint felemlegetik a sajátjaikat. Mindegy is, van és kész, úgyse ússzuk meg. Ahogy senkise.

Van, mikor tudva tudván csinál marhaságot az ember, vagy nem is marhaság, csak mások ítélik annak. De sokszor csak utólag derül ki. Az is, ha végzetes. Márpedig végzetes már csak amiatt is, hogy nem lehet meg nem történté nyilvánítani.

Tudod Lujza, én nem a megbocsájtásban hiszek, hanem a megértésben. Hiába, bizonyos mondataink, vagy tetteink lyukat ütnek a bizalom takaróján. Ha a megértés próbája nélkül állunk tovább emiatt, az lehet egy újabb végzetes hiba.

Nem minden az, aminek elsőre látszik. Egy fintor, vagy vállrántás, nem csak azt jelentheti, hogy pont nem érdekel, mit gondolsz. Jelentheti azt is, hogy olyan témát hoztál fel, ami elbizonytalanít. Ha nem szól hozzád, hiheted azt, hogy utál, pedig lehet, hogy épp csak feldolgoz.

Szóval a megértés. Mi van a hibád mögött? Mi van a hibája mögött? Szerintem akarjad tudni. A lyuk nem forr össze a takarón, de be lehet foltozni és attól még melegíthet tovább. A rongyos takaró már nem. Azt hagyd is. De egy kis patchwork üzenet lehet arról, mit kerülj el legközelebb. Az olyan emberi, nem tökéletes. A folt a takarón azt üzeni, hogy felvállalom: hibáztam.

Ha nem akarod megérteni, akkor te sem adsz bizalmat.

És ha a takaró csak patchwork, az már nem ugyanaz. Sok takarómaradványból összeállított valami új. Na ezt a metaforát már nem tudom teljesen összerakni, valami gondolkodni valót hagyok neked is Lujza.

B.