Kedves Lujza!

 

Képzeld, a legutóbbi családállításon ott volt anya és lánya. Ez cuki tud lenni. Pláne, ha jól vannak a szerepükben. Ha anyának állítunk, akkor a gyereknek ki kell menni. Pont az szokott lenni a feladat, hogy kiszedjük a gyereket-felnőttet a felmenők ügyeiből, nem kell premier plánban látnia, mi az anyja sztorija.

Most egy kicsit másképp alakult. Anya akart állítani, de közben meggondolta magát. Mivel minimálisan a lánya is érintett, úgy döntött, inkább átadja neki a stafétát. Mit is meséltem az előbb? Hogy nem jó ötlet.

Kicsit megtekertük, megcsavartuk, hátha találunk egy olyan pontot, ahonnan így is bekeríthető a történet. Még azt is megpróbáltam, hogy felállítottam a sztorit, a lányát és magamat, és itt is világosan látszott, hogy nem nyúlhatok bele.

Megjegyzem, ha belenyúlhattam volna, sem teszem. Jelen volt a témahozó. Nem vállalta. Ennyi.

Hátra léptünk: én is, a lány is. Az ő sztorija, úgy kezeli, ahogy tudja, amire készen áll.

Megmentősdit amúgy sem szeretek játszani. Ugye te se Lujza?

B.