Kedves Lujza!

Képzeld, egy kliensem konfliktusba keveredett a szomszédjával, mert annak extrán drága kutyája az általa karbantartandó kerítés alatt szökik. Szerinte költséget nem kímélve vigyázni kellene a kutyájára, érzésem szerint a kutyatartónak is volna felelőssége abban, hogy ne szökjön át a szomszédba. De mindegy is, ez ugyebár egy másik szakma.

Na de a lényeg, amiért ezt is elmesélem, hogy a kedves hozzám látogató hölgynek hogy, hogy nem a határtartásával van gondja ősidők óta. Ugye ez így milyen szép, Lujza? Erre a történetre sok réteg kerülhet még egy ilyen beszélgetés alatt, mert hát kell-e ennél jobb állatorvosi ló?

Az egyik ok, ez sem annyira meglepő, az apa alkoholfogyasztása, úgy hiszem minden családban akad valaki, akinek meggyűlik a baja ezzel a legális droggal. Nemcsak azzal válik ez mintává, hogy valaki a környezetében határtalanul fogyaszt, vagy tesz valamit, mert lehetne ez akár a munka is. Hanem azzal is, hogy amikor valaki elmenekül a valóság megoldandó dolgai elől, egy másik valaki a környezetében biztosan megpróbálja bevállalni helyette.

Például a gyereke, mert szeretné, ha minél tovább vele maradna, és azt is, hogy ha elhárulnak az akadályok, akkor végre talán nem csak fizikailag van jelen, szótlanul, sörrel a kezében a tévé előtt, hanem érzelmileg is.

Nem szokott bejönni, most sem jött be. A jelen ügyben, a határátlépő még azt is a nyakába akarta varrni, hogy milyen szomorúak lesznek a gyerekek, ha elveszik a kutya, és még azt is, hogy milyen ízléstelen és igénytelen megoldást találtak azzal, hogy köveket görgettek a lyuk elé. Szegény éjszakákat forgolódott az ágyában.

Aztán átengedte a férjének az ügy megoldását. Milyen jól tette. Ő nem csinált ebből lelkiismereti kérdést, csak elintézte, hogy a kutya hozzájuk ne tudjon átmenni.

Nem kell mindent neked megoldani Lujza. Se ezt, se azt.

B.