Kedves Lujza!

 

Képzeld, egy kislány nem akar iskolába menni, mert ott kiabálnak a tanárok. Hm. Majdnem bevettem, hogy tényleg erről van szó. Most már egyéni tanrendet engedélyeztek neki alsóban, mert csak akkor marad a suliban, ha az anyukája is. Nem hangzik szokványosnak, pedig Lujza, nem ő az első és nem is a harmadik, akivel találkoztam ilyen sztoriban.

Szóval majdnem megettem a történetet, mígnem elkezdte mesélni, hogy az apukája nemsokára elveszi az anyukáját és képzeljem el, az apukájának van egy annyi idős fia, mint ő. Nah, itt kezdtem gyanakodni. Tovább is mesélt, majd óvatosan megkérdeztem, hogy és ki volt az eredeti apukája. Akkor mondott egy másik nevet és azután egy harmadikat. Nem volt egyszerű kiszűrni, ki lehet az igazi…

Pedig annyira nem kicsi már, hogy ne tudná. Csak tudod ő azt szeretné, hogy ez a mostani legyen az apukája, mert mint később anyukától megtudtam, az igazi nem tartja velük a kapcsolatot.

Hájjájájj. Egy másik városból költöztek ide és most egy másik országba készülnek. Anya leendő férje már ott él, szóval anya nagyon vágyik oda, ezt nyilván a kislány is érzi. De nem tudja. És mert ezt érzi valahol odalent, úgy értelmezheti, hogy anya elvágyódik, és öntudatlanul az ő elvesztésétől is retteg. Szemmel kell tartania. Mi van, ha pont akkor utazik, mikor ő iskolában van? Koala üzemmód indul.

Édesem, de cuki volt. Azért befejeztük az ő történetét is. Szerinte az éppen rettegett tanár olyan, mint egy húsevő oroszlán. Hát mutattam neki képeket a rodéziai ridgebackről, az oroszlánvadász kutyáról. Mondtam is neki, hogy jó lesz, ha tart egy képet a tolltartójában róla a biztonság kedvéért.

A másik sztorit pedig nem vele folytatom, hanem anyával. Ott a dolog. Anya érti, eljön.

Luhujza, jajj de résen kell lenni ezeknél e gyerekeknél (is).

B.