Kedves Lujza!

Gyerekek járnak sportolni? És jártál már versenyen velük? Láttál ott minősíthetetlenül viselkedő szülőket, akik a bírót, az edzőt, más gyerekét vagy épp a sajátjukat szidják fröcsögve?

Nem nehéz kitalálni, hová vezet ez. Volt pár felnőtt a tarsolyomban, akik például válogatott versenyzőként még mindig ennek a levét isszák. Nem volt elég, hogy a szereplés közben nem tudtak rendesen koncentrálni, mert a szurkoláson is áthallatszott az atyai intelem, még utána is megkapták a magukét. Érzelmi zsarolás, fenyítés, megszégyenítés. Hiába lett eredményes élsportoló, ha hibázik, vagy elveszít egy mérkőzést, az felülírja az összes sziporkát és ziccert.

Folyamatosan megy belül a szülő magyar hangja, nem hagyja abba, nem ereszti. Dallamtapadás helyett negatív mantratapadás. Most mondhatnád Lujza, hogy sebaj, legalább mindig lesz munkám. Hát persze. A bennünk élő kritikus baromi hangos, és legtöbbször indokolatlanul erős.

Amúgy nem akar rosszat, épp a zsarolástól, fenyítéstől, megszégyenítéstől akar megkímélni még akkor is, ha már nincs ilyen. És amúgy a szülő anno is valami hasonló szándékkal tette, amit tett, de nyilván borzasztó rossz módszert választott ehhez, és nyilván azért, mert nem ismert mást.

Ezek a belső monológok általában minden valóságtól mentesek. Indokolatlanul túltolják. Érdemes visszamenni a kályhához, mégpedig egy egyszerű kérdéssel: mégis hogy lehetnék ennyire rossz, ha idáig jutottam?  És jöhet a felsorolás, hogyan értem el, amit elértem és mivel. Tudatosan fel kell idézni a pozitív visszajelzéseket is, biztosan abból is akadt bőven, csak belepte a kritikapor.

Egy tízes skálán mennyire vagy kritikus Lujza? Másképp is kérdezhetem: fel tudsz sorolni kapásból húsz pozitív tulajdonságodat?

B.