Kedves Lujza!

 

Az együttérzés nemes tulajdonság, ugye? Mondanám, hogy olyan emberi, de láttunk már teknősbékát, aki segített visszafordulni a hasáról egy másiknak, és olyat is láttunk, hogy a kacsa eteti a halakat. Szóval maradjunk annál, hogy nemes. Pláne, hogy néhány ember úgy csinál, mintha nem tudná mi ez. Ilyet is láttunk már.

Volt nálam valaki, aki úgy fogalmazott, hogy brutálisan együtt érez az állatokkal. Kerestem magamban én is ilyesmit, és meg is találtam, de nincs állandóan jelen a gondolataimban úgy, mint neki, konstans és valóban brutálisan.

Sose tudja az ember, mire bukkan. Képzeld, most arra, hogy az édesanyja a születése előtt pár nappal elveszítette hűséges kutyáját és majdnem belebetegedett. Számára az állat elvesztése, vagy szenvedése az anyja szenvedésével lett egyenlő. Nem azt állítom, hogy nem is érez annyira együtt az állatokkal, hanem azt, hogy ha egy állat szenved, automatikusan bekapcsol nála, hogy az anyja is fog.

Természetesen nem tudatos. És azért így már érthető is a brutális kifejezés, mert születése előtt a számára egyetlen és legfontosabb személy fájdalmán osztozott.

Szinte láttam, ahogy leesik róla a szikla és apró darabokra törik.

Állati szép munka volt.

B.