Kedves Lujza!

Ahány nyelvet beszélsz, annyi ember vagy. Jól hangzik, és valahol igaz is, de azért néha egynyelvűen se könnyű embernek lenni, minek fokozni… Ne vegyél komolyan, csak viccelek.

Volt nálam valaki, nemsokkal ezelőttig külföldön élő magyar. Sok éven keresztül járt családállításra, és bár annak az országnak is anyanyelvi szinten beszélte a nyelvét, azt mondta, úgy nem ugyanaz, nem az igazi, valami hiányzott. De mi?

Nyelvtanár vagyok, anno megpróbáltam külföldiül coacholni. Még az is könnyítő körülmény volt, hogy a szakirodalmat is ezen a nyelven olvastam, szóval nem lehetett rám fogni, hogy nem vagyok jóban a terminológiákkal. Mégsem éreztem benne jól magam.

Jóindulattal is átlagosnak éreztem az üléseket még akkor is, amikor végül kicoacholtam a klienst a cégtől, ahol dolgozott és akitől a megbízást kaptam, tehát az ő részéről eredményesnek volt mondható a folyamat. mondjuk a cég lehet, hogy nem ezt gondolta.

Szóval az van, hogy nagyon-nagyon fontosak a részletek. Hogy az ember hogyan fejezi ki magát, milyen szavakat használ, apró pici nüanszok néha megmutatják a rejtett és fontos információkat. Mikor mondom az oldómondatokat, eléggé flowban tudok lenni. Egyszer egy kliensnek azt kellett kimondania, hogy én a gyereked vagyok, ehelyett az csúszott ki, hogy gyerekeid. Addig nem volt szó testvérről, azonnal felkaptam a fejem és hát ki is derült, hogy volt egy testvér, aki nem maradt életben. És végül ez az információ segítette a megoldást.

Erre akkor is figyelmes vagyok, ha nem vagyok annyira figyelmes, és ez az, ami nem megy, ha nem az anyanyelvemen kommunikálok. Érzelmeket, mély megéléseket legjobban az anyanyelvén tudja befogadni és közvetíteni az ember. Teljesen más érzés magyarul kimondani. Hát így.

Szóval nagyon szép gondolatokat hozott be a csoportba, szájtátva hallgattuk.

B.