Kedves Lujza!

 

Most mondd meg! Hát mitől gyengül el az ember… Felmászik az Everestre, átszeli az óceánt, ugrándozik repülőkből, aztán jön egy ilyen szemmel nem látható etwas, és kész, meg sem tud moccanni, napokig az ágyban fekszik.

Úgy emlékszem az előző levelemben épp azt fejtegettem, milyen az, amikor valaki túl erős akar lenni. Na egy jó kis vírus, és nem kell ezen nagyon gondolkozni. Ezt érti mindenki, de el tudunk gyengülni furcsa dolgokon is, vagy amire egyáltalán nem számított az ember.

Ismerek több valakit, akik nehezen viselik, ha dicsérik őket. Egyikük egyenesen ideges lesz tőle, másikuk meghatódik. Az idegeskedő valaki úgy hiszem azért nem szereti, mert kevés ilyet kapott akkor, mikor szüksége lett volna rá, páncélt növesztett, és talán fél beengedni, megszokni. A meghatódós valaki pedig annyira szomjazza már, hogy értékeljék, hogy ez veszi le a lábáról. Eskü mindkettőjüknek bőven kijár.

Volt már neked olyan, Lujza, hogy belenyúltál egy zsebbe, vagy kihúztál egy fiókot és találtál benne egy emléket, esetleg egy fotót? Abban a pillanatban, hogy meglátod már ugrasz is az időben és nagyot üt az érzés. Lehet, hogy álmodtál valamit, és felébredve egész nap nem találod a helyed, nem is sejtetted, hogy az a valaki, akivel találkoztál, ilyen jelentőséggel bír.

Van, akinek a magasság, a vér, a rózsaszín lábú állatok, zárt helység, fogorvos, ésatöbbi. És hogy ki min hatódik meg? Hát én például minden menyasszonytól, vagy ha látom, hogy egy szülő büszke a gyerekére, na attól azonnal kész vagyok. Meg ez a rohadt vírus.

Na, kedves Lujza, csak az legyen gyanús, ha valaki fitogtatja az erejét, mert akkor sokkal kevesebb van, mint látható. Ha azt állítja, elrágja a vascsövet is, csak figyelj, mert nem úgy van az. Mindenkinek megvan a maga keresztje. Vagy kívánj neki szerelmet, mert az menthetetlenül úgyis elviszi minden másról a fókuszt, nem igaz?

Neked mi?

B.