Kedves Lujza!

 

Járt nálam valaki. Azt mondta, szeretné végre a saját életét élni, nem a munkájának, a gyerekeinek, vagy az akárkinek. Úgy lemenne már egy órát pecázni úgy egy köpésre onnan, ahol lakik.

Hát szerettem volna tudni, mégis miért nincs erre engedélye saját magától. Az úgy volt, hogy született egy húga, aki sok gondoskodást igényelt a betegsége miatt. És a fiú megtanulta, hogy ő csak második lehet és ha véletlenül arra gondolt, de jó lenne, ha kicsit vele is foglalkoznának, akkor rögtön rászólt saját magára, hogy micsoda dolog ez, hát beteg a húga.

Ha náluk ez volt, hát ezt gondolta természetesnek. És így maradt. Aztán sok párkapcsolat után, melyekben nem fogsz csodálkozni, elsősorban ő volt az adó fél, sőt mitöbb díjnyertes megmentő, szerelembe esett valakivel, aki ugyanilyen. Két hülye egy pár. Bocs Lujza, kicsit erősebben kiugrott a szarkazmus, de ne aggódj, ők a jófajta, kedves hülyék. És míg búgott, kissé elhanyagolta a gyerekeit, szóval most meg velük kompenzál

Véletlenül - nem ez nem igaz, mert épp ő küldte hozzám - ismerem a másik felet is. Első olvasásra menthetetlennek tűnik az eset, pedig épp hogy nem. Ez olyan, mint a fogyókúra, meg a cigiről való leszokás, együtt könnyebb, mert oda tudnak figyelni egymásra. Tudnak szólni, hogy drágám, ezt most megint túltolod. Legalábbis remélem. Mert erre is építek egy kicsit.

Most eszembe jut például mi lehet az esti mosogatásnál. Hagyd, majd én megcsinálom. Nem, dehogyis, most én jövök, te kiteregettél. De hagyd, kérlek, nekem ez semmiség. És így tovább.

De pecázni egyikük se megy. Még. Remélem tudok segíteni.

B.