Kedves Lujza!
Nálam majdnem mindenki sír, pedig eskü
nem bántok senkit. A papírzsepi fogyóeszköz, mert hát egyrészt néha olyan régi sztorik
kerülnek elő, amik fájnak, és amúgy is, ez a helyzet önmagában is sebezhetővé
tesz kicsit.
És képzeld, mindenki, szó szerint
mindenki bocsánatot kér tőlem, hogy sír. Teljesen feleslegesen. Hát én pont
megértem, hogy ez van. A sírás oldás, elengedés és megengedés, egy érzés utat
tör magának, ami régesrégóta raboskodik.
Hát csak hadd sírjanak, legalább
nálam. Lehetséges, hogy néha úgy fogalmazom meg az oldó mondatokat, hogy azon
alaposan meg lehet hatódni, de hát ha egyszer látom és érzem, hogy egy történet
súlyos és jelentős, képtelen vagyok elmenni mellette. Az ott és akkor átélt
dolgok megérdemlik, hogy ne csak futólag érintsük őket, látni kell, hogy miért
van még mindig olyan drámai hatással a mostra.
Megkapja a sérülés a megfelelő
kezelést, bekötözzük, majd békén hagyjuk. De ott és akkor hadd folyjon
patakokban, itassa csak az egereket, zokogjon csak, mint a záporeső. Ugye te is
szereted Lujza, az eső utáni illatot, vagy a szivárványt? Hát ilyen ez is.
Nem para egyáltalán, sőt! Ha
nincsenek könnyek, a vígasz is elmarad.
Nagy ölelés!
B.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése