Kedves Lujza!
Emlékszel, hogy a karantén alatt sokan
nevelgettek kovászt? Én is kipróbáltam a híres pék receptjét, a kovászomat
Katinak neveztem el, nagymamám után. Jókat sütött, jókat főzött, sokat tanultam
tőle.
Mondjuk a nagypapámtól is, aki
elmagyarázta, hogy érzi, hogy én is kevergettem az ebédet, de ha igazán jót
szeretnék főzni, akkor legközelebb a másik irányba is keverjem meg, úgy lesz a
tuti. Mikor legközelebb eldicsekedtem, hogy megtörtént, akkor meg azt mondta,
hogy annyira ügyes vagyok, hogy három üres faluban nincs olyan ügyes lány, mint
én. Erre megrészegülve azt feleltem, szerintem tízben se.
Van abban valami áldott érzés, ha
az ember finom ételt tesz az asztalra a szeretteinek, amit maga készített
gondosan. Egyáltalán a magunk által készített étel, kenyér azon kívül, hogy
lehet kreatívkodni, meg örömet szerezni, finomat enni, kicsit arról is szól,
hogy képes vagyon a mindennapi kenyér megteremtésére. De nem ítélkezem, valaki
nem szeret főzni, máshogy is lehet erről gondoskodni.
Be is gyúrtam reggel egy kenyeret,
mára ez dukál. És bár nem szoktam, ma úgy vágom majd fel, ahogy Mama. A
mellkasomhoz szorítom, keresztet vetek rá és leszelem a csücskét. Aztán majd
veszekedhetnek rajta a gyerekek.
És te kovászolsz, Lujza, vagy
inkább a profikra bízod?
B.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése